Egyetlen hivatás van, az élet szolgálata – Palánki Ferenc püspök elmélkedése Jó Pásztor vasárnapján

Hazai – 2020. május 5., kedd | 14:20

Jézus azért jött, hogy megváltsa a világot és minden embert megajándékozzon az isteni élettel, „hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). Milyen ez a bőséges élet? Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök erre is válaszolt Jó Pásztor vasárnapján, május 3-án a debreceni Szent Anna-székesegyházban megtartott szentmisén.

A főpásztor homíliájában elmondta, az ember a bűnével ugyan megrontotta a világot, de Jézus a saját életét, az örök életet, Isten országát ajándékozza nekünk. Ez az igazi örömhír számunkra.

Jézus tehát azért jött el, hogy emberhez méltó életet adjon nekünk, amely egyben Istenhez is méltó. Ha elkezdjük beteljesíteni azt a hivatást, amelyre meghívott, nem mi leszünk az életünk középpontjában, hanem Jézus, a szeretet forrása, a Jó Pásztorunk, aki gondját viseli nyájának, meghív, küldetést, feladatot ad mindannyiunknak. Egyetlen hivatás van, az élet szolgálata – szögezte le a püspök. – A földi élet és az örök élet szolgálata. Ez a szolgálat az embert az igazi céljához, a feltámadáshoz vezeti.

A főpásztor Ferenc pápa hivatások világnapjára írt üzenetére emlékeztetett, kiemelve belőle négy kulcsszót: fájdalom, hála, bátorság és dicsőítés.

Hálásak vagyunk azért, mert Jézus eljött és megszólított bennünket. Ő kezdeményezi a velünk való kapcsolatot, nem kell csupán saját magunkra hagyatkoznunk, ahogyan sokan teszik. Akkor leszünk igazán boldogok, ha Őt követjük. Amikor Isten papi, szerzetesi, szülői hivatásra szólít valakit, bátorságra van szükség annak elfogadására. Ezt a bátorságot megadja az Úr a kegyelme által. A hivatás nem egy vállalkozás, hanem ajándék, titok, annak a misztériuma, hogy pont engem választott Isten – mutatott rá Palánki Ferenc.

A hivatás teljesítése olykor szenvedéssel, fájdalommal, erőfeszítéssel, lemondással is jár, de a teljes elköteleződésben megtapasztalhatjuk Isten jelenlétét, erejét, segítségét. Így lesz az élet istendicsőítés, imádság, mások életének szolgálata – hangsúlyozta a megyéspüspök, és saját hivatásáról is beszélt. Elmondta, ennek a felismerésében sokat köszönhet egykori lelkivezetőjének, Vigyázó Miklós atyának, akinek papi jelmondata ez volt: „Én azért vagyok, hogy másoknak jobb legyen”. – Mindannyian azért vagyunk, hogy másoknak élhetőbb legyen az élete – tette hozzá a debrecen-nyíregyházi főpásztor.

Ferenc pápa hivatások világnapjára írt üzenetét Szűz Máriára utalva zárja. Jézus anyja hálás volt, hogy Isten rátekintett, megajándékozta hittel, bátorsággal. Mária elfogadta a meghívást, az istenanyaságot, és így az egész élete Istent dicséri. Ő példaképe az édesanyáknak is, akik igent mondanak gyermekeikre, és ez által szolgálják az életet. Amikor tehát a hivatásokért imádkozunk, láthatjuk, hogy a papi, szerzetesi, szülői hivatás egy tőről fakad, Istentől, az élet forrásától ered – összegezte Palánki Ferenc. – Vállaljuk tehát a hivatásunkat, teljesítsük a küldetésünket, és az élet szolgálata által el fogjuk nyerni az örök életet.

* * *

A szentmise után a Debrecen Televízió rögzítette Törő András püspöki titkár elmélkedését, melyet a Napi Áhítat című műsorban láthatnak május 8-án, pénteken reggel 7.30-tól.

A Duna Televízió a vasárnapi miseközvetítések mellett minden hétköznap reggel fél 8-tól tízperces napi áhítattal jelentkezik: az adott naphoz kapcsolódó bibliai részlet felolvasását rövid magyarázat követi, amely 19.50-től a Kossuth rádióban is hallható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria