Egyházi kórusok találkozója a kaposvári székesegyházban

Hazai – 2014. november 26., szerda | 10:09

Szent Cecília szűz és vértanú emléknapján, november 22-én tizenkettedik alkalommal gyűltek össze a Kaposvári Egyházmegye templomaiban szolgáló kórusok, egyházzenészek, hogy hálát adjanak az ünnepi szentmisén – tájékoztat a Kaposvári Egyházmegye.


Közös próbával kezdődött a XII. Kaposvári Egyházzenei Találkozó, Szili Zoltán egyházmegyei zeneigazgató köszöntője után a karnagyok irányításával felcsendültek a szentmise énekei a száznál is több résztvevő ajkán. Balás Béla megyéspüspök missziónak nevezte a kórusok szolgálatát, amit tovább kell folytatni mindenkinek a saját közösségében.

Az ünnepi szentmisét egyéni bemutatkozások követték, amit a böhönyei Magyarok Nagyasszonya kórus nyitott meg Gönczöl György karnagy vezetésével. Az évek munkájával kidolgozott egységes hangzással, szép hangszínen szólaltatták meg a gregorián tételeket.


A toponári plébániatemplom kórusa – Steinbacher Balázs karnagy irányításával – először vett részt az egyházmegyei kórustalálkozón. Palestrina, Pitoni, Werner műveiből igényesen válogatott műsort mutattak be.

A nagykanizsai Szent Imre kórus egy ritkán megszólaltatott mű tételeit énekelte, Johann Gustav Eduard Stehle Missa Brevis in honorem B. Mariae Virgine című darabjából. Az évtizedek során összecsiszolódott, érett hangzású kórust Buzsicsné Borszéky Ilona orgonakíséretével Martonné Németh Mária vezényelte.


A bemutatkozást a kaposvári Szent Imre kórus zárta. Vivaldi Gloriájából, Mozart Missa breviséből adtak elő tételeket, és Tamás Alajos motettái közül is felcsendült az O memoriale. A Kardos Kálmán virtuóz orgonakíséretével, Kardos Kálmánné vezényletével éneklő kórus bravúrosan interpretálta a nehezebb műveket, szépen megformáltan, tisztán intonálva, szólistákkal kiegészítve szólaltatta meg az egyházzene gyöngyszemeit.

Fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria