Egyházmegyei ifjúsági találkozót tartottak Nagyváradon

Külhoni – 2016. június 13., hétfő | 19:31

„Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak” mottóval szervezte meg hetedik alkalommal az egyházmegyei ifjúsági találkozót a nagyváradi püspökség június 11-én, szombaton Nagyváradon.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A rendezvényre meghívást kaptak az egyházmegye fiataljai, különösen az idén bérmálkozó fiatalok.

A találkozón részt vevő ötszáz fiatal imádkozva, körmenetben indult a székesegyházhoz, ahol a jelen lévő papokkal közösen Böcskei László megyéspüspök 11 órától szentmisét mutatott be. Részt vett a szentmisén ötszáz szlovák fiatal is, akik különböző helységekből érkeztek Nagyváradra, a Romániai Szlovák és Cseh Demokrata Szövetség kezdeményezésére szervezett ifjúsági napra. Amint azt Vakon Zsolt püspöki titkár köszöntőjében kiemelte, nem valószínű, hogy a múltban valamikor is ilyen sok, összesen csaknem ezer fiatal imádkozott volna egy időben a székesegyházban, mint most.

A főpásztor magyar és román nyelven prédikált, hangsúlyozva Isten Szentírásban leírt szavának fontosságát, amelyben megnyilvánul a fiatalok és a gyermekek értéke az Ő számára.

A délutáni program keretében műhelyek, kiscsoportos tevékenységek várták a fiatalokat, valamint kulturális események: szlovák és magyar néptáncbemutató, de a modern tánc gyakorlására is lehetőség volt. A Szent László Teológiai Líceum diákjai egy Arany János-vers (A bajusz) alapján készült pódiumjátékot adtak elő. A találkozó végén a nyertes csoportok átvehették díjaikat, ajándékcsomagjaikat.

Az egyházmegyei ifjúsági találkozót minden évben megrendezi a nagyváradi püspökség, hogy lehetőséget biztosítson az egyházmegye fiataljainak a találkozásra, új barátságok megkötésére, az örömök és gondok megosztására, és nem utolsó sorban a lelki táplálkozásra.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria