Egyházmegyei zarándoklat Bátára

Hazai – 2017. szeptember 19., kedd | 9:58

Több mint kétezren vettek részt a bátai gyalogos zarándoklat záró szentmiséjén szeptember 16-án, melyet Udvardy György pécsi és Viliam Judak nyitrai megyéspüspök mutatott be.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Tolna megyei Szent Vér kegyhelyre két útvonalon zarándokoltak a gyalogos, kerékpáros, motoros hívek, de buszokkal és autókkal is érkeztek a szombat délutáni szentmisére.

A mohácsi Fogadalmi templomban Udvardy György megyéspüspök áldotta meg a zarándokokat, akik reggel 7 órakor indultak a mintegy 25 kilométerre fekvő bátai Szent Vér kegyhelyhez. Az 56-os úton haladó százfős menetet a főpásztor vezette. Útközben több helyen is csatlakoztak zarándokok az imádkozó, éneklő menethez, így közel ezren érkeztek a kegytemplomhoz.

Napközben egy másik gyalogos zarándokcsoport is nekivágott az útnak, ők Bátaszékről indulva tették meg a tíz kilométeres távot. Kerékpárral és motorkerékpárral is sokan vállalták az utat; az idősebbeket, mozgásukban korlátozottakat autóbuszokkal és személyautóval vitték a kegytemplomhoz. Az egyházmegye majdnem minden iskolájából több csoport vett részt a zarándoklat valamely szakaszán. Az időjárás megkímélte az úton levőket, az eső elkerülte az útvonalakat, délutánra a nap is kisütött.

A három órakor kezdődő szentmisére mintegy kétezren gyűltek össze. Az eseményen a szlovákiai Nyitrai Egyházmegye püspöke, Viliam Judák is részt vett, aki homíliájában a kereszténység megmaradásának fontosságára hívta fel a figyelmet.

„Ma hálát adunk a hit megmaradásáért, és a békéért, amelyben élhetünk. Egyúttal azonban felhívás is ez számunkra, hogy becsüljük meg a keresztény értékeket, éljünk szerintük és őrizzük meg őket a következő nemzedékek számára. Tanúi vagyunk ugyanis annak, különösen itt, Európában, hogy nemzeti és keresztény értékeinket sokan kétségbe vonják” –mondta a nyitrai főpásztor. „A Krisztus-hit élő érték, mert Krisztus feltámadva él a Mennyei Atya dicsőségében. Ugyanakkor rejtett, de igazi módon jelen van köztünk. Krisztus a szentségekben találkozik velünk: Isten megjeleníti Fiának, Jézus Krisztusnak a kereszten történő önátadását. Feltámadásának erejéből a szentáldozásban isteni életében részesülünk.”

Udvardy György pécsi megyéspüspök a szentmise kezdetén arra emlékeztetett, hogy a Pécsi Egyházmegyének két kiemelt kegyhelye van: Máriagyűdön a Szűzanyát, Bátán a Szent Vért ünneplik. „Ez a két erőforrás van jelen az életünkben is. Fontos feladata van Bátának, az eucharisztikus kegyhelynek a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésben. A mai ünnep kiváltsága, hogy jelen van a garamszentbenedeki Szent Vér ereklye, amit a nyitrai megyéspüspök hozott magával” – emelte ki a pécsi megyéspüspök.

A zarándoklat alkalmával Viliam Judák nyitrai megyéspüspök a garamszentbenedeki Szent Vér-ereklye egy részét a bátai kegyhelynek ajándékozta.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Gregorics Iván

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria