Egyiptom: újrafogalmazzák a vallási kisebbségek jogi státuszának meghatározását

Kitekintő – 2014. november 26., szerda | 11:03

Egyiptomban az átmeneti kormány igazságügyi minisztériuma bevonta az országban jelen lévő keresztény egyházakat egy új törvénytervezet kidolgozásába a keresztények és egyéb vallási kisebbségek jogi státuszát illetően.

A Fides missziós hírügynökség tájékoztatása szerint az új törvény vázlatát az észak-afrikai országban jelen lévő keresztény egyházak és közösségek elé terjesztették azzal a kéréssel, hogy november 26-ig jelezzék a szövegre vonatkozó észrevételeiket.

Az új törvény szabályozza majd a keresztény közösségek tagjainak házasságjogát is. Paula kopt ortodox püspök, a Nílus deltájában fekvő Tanta főpásztora, a véleménynyilvánítással megbízott egyházi bizottság elnöke jónak ítélte meg nyilatkozatában a törvényvázlatot, amely sok problémát megoldhatna, de a kopt ortodox egyház részéről még egyes pontok vita tárgyát képezik.

Paula püspök azt is előre jelezte, hogy az Egyiptomban jelen lévő kopt ortodox egyház, továbbá a különböző rítusú helyi katolikus egyházak semmiképpen nem adják beleegyezésüket a polgári házasság esetleges bevezetéséhez.

Az elmúlt napokban egy kopt társulás jogi tanácsadója levelet küldött II. Tawadros kopt ortodox pátriárkának, amelyben kérte: tegyék lehetővé, hogy a társulat világi képviselői is részt vehessenek az új törvényre vonatkozó megbeszéléseken.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Layman.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria