Együtt imádkoztak a főpásztorok a keresztények egységéért Szegeden

Hazai – 2021. január 21., csütörtök | 13:10

Az idén január 17. és 24. között zajló ökumenikus imahét keretében tartott közös liturgiát január 19-én, kedden este a szegedi dómban Fekete Károly református, Kondor Péter evangélikus és Kiss-Rigó László római katolikus püspök. A főpásztorok a kölcsönös gondoskodásra buzdították a hívőket.

„Mindannyiunk liturgikus élete kizökkent a megszokott kerékvágásból, ennek ellenére ismét itt vagyunk, hogy együtt imádkozzunk az egységért” – mondta az ökumenikus istentisztelet kezdetén Kiss-Rigó László szegedi megyéspüspök.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye főpásztora kiemelte: Jézus arra szólított fel, hogy úgy szeressük egymást, ahogyan ő szeretett minden embert. Sokfajta szeretet van, de az igazi nemes és önzetlen, olyan, amilyen szeretettel Isten volt és van felénk – szögezte le a katolikus főpásztor, hozzáfűzve: azért gyűltünk össze, hogy megéljük ezt.

Fekete Károly református püspök arról beszélt az ökumenikus istentiszteleten: e közös este célja, hogy az az összhang legyen köztünk, amely a tanítványokat jellemezte, és amely által kérdések nélkül tudják mások, hogy Krisztushoz tartoznak. Egymás kiegészítésére kell törekedni – de önzetlen szeretettel.

Kondor Péter püspök a hét felszólítására irányította a jelenlévők figyelmét: hogy öltsék magukra a türelmet. Kifejtette: a Jézusban való hit sok türelmetlenségtől megóv. A türelem olyan lelkiállapot, amikor valaki egy ajtó kinyílására vár. A hívő ember azonban nem ennek az ajtónak a megnyílására vár, hanem Istenre – hangsúlyozta az evangélikus főpásztor.

Forrás: Délmagyar.hu; Szeged-Csanádi Egyházmegye

Fotó: Frank Yvette

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria