Elhelyezték a sorianói kegykép másolatát a debreceni domonkos templomban

Megszentelt élet – 2019. május 27., hétfő | 13:55

Május 24-én szentmise keretében áldották meg a debreceni Szent László-templomban elhelyezett sorianói Szent Domonkos-kegyképmásolatot.

A Szent Domonkost ábrázoló sorianói kegykép debreceni másolatát, Potyók Tamás festőművész alkotását ünnepi szentmisében áldották meg, melynek főcelebránsa a Szent László-templom plébánosa, Górski Jacek OP volt.

Homíliát Tokodi László OP mondott. Talán vannak, akik azt kérdezik, mit akarunk mi egy képpel – mondta prédikációja elején. – A legkisebbek még hisznek a csodákban. Nekik nem kell magyarázni, hogy mit jelent a csoda. Amikor ők imádkoznak valamiért, olyan bizalommal kérik Istent, hogy számukra nem kérdés, megtörténik-e, amit kérnek, vagy sem.

„A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt, és nem akadt köztük szűkölködő” (ApCsel 4,32) – idézett Az apostolok cselekedeteiből a szónok. Hozzátette: a közös gondolkodás nem mindig egyértelmű a szerzetesi közösségekben, családokban.

A közösségvezetőnek sokszor nincs könnyű dolga, amikor el kell osztani a javakat úgy, hogy mindenkinek jusson, hogy kövessék az őskeresztények által megvalósult ideált. „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendelt, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből? Boldog az a szolga, ha megérkeztekor ura ilyen munkában találja” (Lk 12,42–43) – mondta Jézus Péter apostolnak. Szent Domonkos életében sokat gyakorolta ezt az intézőséget, a közös dolgok kiosztását, hogy abból mindenkinek jusson, szüksége szerint.

Egy történet szerint a közösséghez tartozó egyik testvér nem volt hajlandó szegénységben élni, ahogy azt a rend regulája megkívánta volna, és útiköltséget követelt. Domonkos leborult, megsiratta, és 12 dénárt adott neki a közösből. A többiek nem kaptak semmit. Egyenlőtlenül osztotta el Szent Domonkos? Lehet. De a domonkos közösség jellemzője, hogy mindenki annyit kap, amennyire neki szüksége van.

Nem vagyunk egyformák, ezt nagyon fontos tudnunk. Ne akarjunk olyan egyenlőséget, amely megvalósíthatatlan. Mindenki egyedi, és a jó intéző, mint a Jó Pásztor, ismeri a rábízottakat – emelte ki homíliájában Tokodi László OP. – Szent Domonkos is ismer bennünket. Vannak gyengébbek, erősebbek, akaratosabbak, türelmesebbek; vannal, akiknek több csoda kell, s olyanok is, akik kevesebbel is beérik.

E kegykép eszköz, hogy a mennyei és földi Egyház nagy közösségének kincsei felé irányítson minket. Egy a szívünk, lelkünk Jézus Krisztusban. Szent Domonkos nagyon jól intézi a dolgainkat. Ő csak intéző, kiosztja a menny, Isten kincseit: kinek-kinek azt, amire szüksége van.

Mi is legyünk intézők, osszuk szét az Igét, hívjuk fel a figyelmet arra, hogy lehet imádkozni, és vannak, akik közbenjárnak értünk. Szent Domokos sok esetben közbenjárt. Kezdjünk el mi is imádkozni másokért, önmagunkért, kérve az ő segítségét, aki már sokszor bizonyította azt, hogy az imának nagy ereje van.

Osszuk ki ingyen azt, ami az Istené, mert ingyen kaptuk, és ingyen is adjuk – hangzott el a sorianói Szent Domonkos-kegykép másolatának megáldása alkalmából tartott szentmisén Debrecenben.

* * *

A Szent Domonkost ábrázoló kegyképet a hagyomány szerint maga Szűz Mária adta 1530-ban az olasz Sorino településen található kolostor egyik szerzetesének, György testvérnek, kérve, hogy a főoltár fölött helyezzék el, s a hívek tisztelettel vegyék körül. Számtalan csoda történt, Szent Domonkos közbenjárását kérve – nemcsak az eredeti kép előtt, hanem a sorinói kegykép a világ számos templomában elhelyezett másolatai előtt is. Az élet kezdetéért szóló imák mellett testi-lelki betegségek megszűnéséért szóló számos kérés is meghallgatásra talált a szent közbenjárására.

A debreceni Szent László-templom közössége kiemelten foglalkozik az életvédelemmel: támogatja a természetes családtervezés módszereit; a lelki adoptálás mozgalomban kilenc hónapon keresztül imádkoznak az abortálásra ítélt gyermekek megszületéséért és családjukért. Most segítséget ajánlanak a meddő pároknak, a gyermekük egészséges születését kérőknek e természetfölötti módszer útján.

A sorinói kegykép másolatának elhelyezése után mostantól Debrecenbe is várják a gyógyulni vágyókat. A gyermekáldásért fohászkodók Szent Domonkos-övet is kérhetnek a közösségtől, melynek viselése folyamatosan emlékeztet az imaszándékra s arra, hogy Szent Domonkos és az egész rend közbenjár a szándékért.

* * *

Ima Szent Domonkoshoz

Ó, csodás reménység, melyet halálos órádon a körülötted siránkozókra hagytál, amikor megígérted, hogy halálod után megsegíted a testvéreket.
Teljesítsd atyánk, amit megígértél, és segíts rajtunk szószólásoddal.

Ki a testi betegségek gyógyításában oly csodálatosan tündököltél, Krisztus kegyelmével gyógyítsd meg beteg lelkünket.
Teljesítsd atyánk, amit megígértél, és segíts rajtunk szószólásoddal.

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Teljesítsd atyánk, amit megígértél, és segíts rajtunk szószólásoddal.

Imádkozzál érettünk, Szent Domonkos atyánk,
hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire!

Könyörögjünk! Urunk, Istenünk, segítse Egyházadat Szent Domonkos Atyánk példája és tanítása. Ő, aki oly kiválóan hirdette igazságaidat, mindenkor jóságos közbenjárónk legyen. Krisztus a mi Urunk által. Ámen.

A domonkos rend értesítést kér az imameghallgatásokról a következő címek egyikére: 4024 Debrecen, Füredi u. 6.; sorianoisztdomonkos@gmail.com

Szöveg: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Kovács Ágnes

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria