Elhunyt Baka Erzsébet Skolasztika ferences nővér

Megszentelt élet – 2020. január 21., kedd | 12:06

Január 20-án, életének 91. évében, szerzetesi életének 72. évében visszaadta lelkét Teremtőjének Baka Erzsébet Skolasztika mallersdorfi ferences nővér. Utolsó útjára január 22-én, szerdán 14 órakor kísérik a székelyudvarhelyi Szent Miklós-templomból.

Baka Erzsébet 1929. március 2-án született Esztelneken, egy Kovászna megyei faluban. Egyetlen lánygyerekként nőtt fel a családban, három fiútestvér mellett. Az elemi iskola négy, a gimnázium hét évét Kézdivásárhelyen, a nyolcadik gimnáziumi évet Brassóban, a római katolikus leánygimnáziumban végezte, ahol 1948-ban érettségizett.

1947. augusztus 1-jén jelentkezett a brassói zárdába. 1948. október 31-én öltötte magára a szerzetesi ruhát Kolozsváron. 1949. február elsején visszakerült Brassóba, ahol augusztus 15-ig, a szerzetesrendek feloszlatásáig maradhatott. Ekkor hazaköltözött szüleihez Kézdivásárhelyre. Nem viselhette a szerzetesi ruhát, de úgy élte mindennapjait mint szerzetes. Mélyen élt benne a közösség utáni vágy. 1950. január 10-én Vulkánba költözött, hogy nővértársaival közösséget alkosson. Civil ruhában működve az ottani kórházban megtűrték a nővéreket. Megfelelő tanfolyam elvégzése után betegápolóként dolgozott. Viszontagságos körülömények között, szegénységben, de erős hittel és nagy lelkesedéssel végezte mindennapi munkáját.

Első fogadalmát 1956. június 23-án tette le, titokban. 1982. augusztus 14-én tette le, ugyancsak titokban, az örökfogadalmat – Skolasztika nővérként. 1984-ig dolgozott a vulkáni kórházban, majd nyugdíjba vonult. 1989-ben a nővérek átköltöztek Sepsiszentgyörgyre, ahol a beteg nővértársakat gondozták, ápolták, kísérve őket életük alkonyán. 1995. október 18-án a székelyudvarhelyi zárdába költözött, Katalin nővérrel együtt. Aktívan részt vett a nővérek hétköznapjaiban: évekig vállalt kapusszolgálatot, kisegített a vasalószobában, sokat kézimunkázott. 2016 januárjában medencecsonttörést szenvedett, ágyba került. Szenvedéseit, fájdalmait nagy türelemmel viselte, imádságos lelkülettel felajánlotta Istennek minden pillanatát, nehézségét, fájdalmát.

2020. január 20-án reggel visszaadta lelkét Teremtőjének.

Áldozatos életének jutalma legyen az örök boldogság!

Temetésére a lelke üdvéért a székelyudvarhelyi Szent Miklós-templomban bemutatott szentmise után kerül sor január 22-én.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria