Elhunyt Bernard Panafieu bíboros, nyugalmazott marseille-i érsek

Kitekintő – 2017. november 14., kedd | 11:31

November 12-én, 86 éves korában elhunyt Bernard Panafieu bíboros, egykori marseille-i érsek, adta hírül a főegyházmegye főpásztora, Georges Pontier érsek. Panafieu bíboros temetését november 17-én tartják a marseille-i székesegyházban.

Ferenc pápa november 13-án részvéttáviratot küldött Georges Pontier érseknek, melyben együttérzését fejezi ki az elhunyt főpásztor rokonainak és az egész főegyházmegyének. „Panafieu bíboros figyelemmel kísérte egyházmegyéje lakosságának sajátosságait és sokszínűségét, kiemelkedően hozzájárult a kultúrák és a vallások közötti párbeszédhez, elősegítve ezáltal a békés egymás mellett élést” – írta a Szentatya.

Bernard Panafieu 1931-ben született a Poitiers közelében lévő Châtellerault-ban, pappá 1956 áprilisában szentelték. Kápláni, egyetemi lelkészi, majd plébánosi szolgálatot követően 1974-ben annecyi segédpüspökké nevezték ki, majd 1978-ban az Aix-en-Provence-Arles-i Főegyházmegye püspöke, 1995-ben pedig marseille-i érsek lett. 2003-ban II. János Pál pápa kreálta bíborossá. Részt vett a 2005-ös konklávén, majd egy évvel később nyugállományba vonult.

Halálával a bíborosok száma 218, 120 választó és 98 nem választó bíborossal.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria