Elhunyt Csiszárik János

Hazai – 2017. június 14., szerda | 13:59

A Nyíregyházi Egyházmegye mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva, a feltámadás reményében tudatja, hogy Csiszárik János életének 93., áldozópapságának 68. évében, szentségekkel megerősítve visszaadta lelkét Teremtőjének.


Gyászliturgiája június 14-én, szerdán 18 órától lesz a miskolci Búza téri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Temetése másnap, június 15-én, csütörtökön 10 órakor kezdődik a miskolci Szent Anna-templomban.

Csiszárik János 1924. november 11-én született Múcsonyban, Nyíregyházán szentelték pappá 1949. július 20-án. Papi szolgálatát Ózdon kezdte segédlelkészként. A Miskolci Esperesi Kerület esperesévé választották 1977-ben, majd a Borsodi Esperesi Kerületet vezette 1977-től 1986-ig, 1986-tól 2002-ig pedig a Miskolci Apostoli Exarchátus főesperese, illetve 1996-tól 2010-ig bírósági helynöke volt. 1951-ben Irotára került, ahol 2000-ig parókusként szolgált. 2011-től 2014-ig a miskolci székesegyház főgyóntatója volt.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria