Elhunyt Eckhardt Sándor Széchenyi-díjas orvos

Hazai – 2016. november 7., hétfő | 9:15

November 1-jén, életének 89. évében, Budapesten elhunyt Eckhardt Sándor Széchenyi-díjas orvos, a Szent István Tudományos Akadémia rendes tagja – tudatja az akadémia.

Az Állami Díjas egyetemi tanár, aki a Magyar Érdemrend középkeresztjét is kiérdemelte, a Magyar Tudományos Akadémiának is rendes tagja volt. Eckhardt Sándor az Országos Onkológiai Intézet főigazgatójaként és a Nemzetközi Rákellenes Unió (Union for International Cancer Control – UICC, Genf) elnökeként is tevékenykedett. A Magyar Onkológusok Társasága örökös tiszteletbeli elnökének választotta, ezenkívül az Orosz Orvostudományi Akadémiának is tiszteletbeli tagja és külföldi egyetemek díszdoktora volt. A professzor orvosok nemzedékeit tanította, és példaképet is jelentett számukra.

Eckhardt Sándor dolgozószobájában fő helyen tartotta Albert Schweitzer portréját. A másik ember szolgálata, a betegekkel való együttérzés, a segítségnyújtás mindenkinek, aki hozzá fordult: ezek voltak vezérlő eszméi. Élete végéig művelte magát, jóllehet az emberi szellem legnagyobbjai közé tartozott.

Eckhardt Sándor búcsúztatása november 17-én lesz Budapesten, a Farkasréti temető Makovecz termében – tájékoztatott az Országos Onkológiai Intézet az MTI szerint. A római katolikus szertartás 14 óra 30 perckor kezdődik. A nyugalmazott főigazgató lelki üdvéért november 21-én 17 órakor mutatnak be szentmisét a pasaréti ferences templomban.

Requiescat in pace!

Forrás: Szent István Tudományos Akadémia

Fotó: MTA

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria