Elhunyt Egan bíboros, New York nyugalmazott főpásztora

Kitekintő – 2015. március 6., péntek | 15:24

83 éves korában, március 5-én szívelégtelenség következtében egy New York-i klinikán elhunyt Edward Michael Egan bíboros, a New York-i egyházmegye nyugalmazott érseke – közli a Vatikáni Rádió.

Egan bíboros 1932. április 2-án született Illinois államban. Az egyesült államokbeli filozófiai és teológiai tanulmányai után 1954-ben érkezett Rómába az észak-amerikai kollégiumba. 1958-ban szerzett teológiai doktori fokozatot a Pápai Gergely Egyetemen, miután egy évvel korábban – ugyancsak Rómában – pappá szentelték. Rövid lelkipásztori szolgálat után a chicagói bíboros, Albert Meyer titkára lett. 1985-ben püspökké nevezték ki, 1988-tól New York-i segédpüspök, 2000-ben New York-i érseki kinevezést nyert. II. János Pál pápa 2001 februárjában, többek között Jorge Maria Bergoglio érsekkel együtt bíborossá kreálta. 2009-ben vonult nyugállományba.

Ferenc pápa – értesülve Edward Egan bíboros, nyugalmazott New York-i érsek haláláról – táviratot küldött Timothy Dolan bíborosnak, a város jelenlegi érsekének.

A Szentatya részvétét fejezi ki a főegyházmegye minden hívőjének. Az elhunyt bíboros nemes lelkét Isten irgalmába ajánlja hálával püspöki szolgálatáért, amelyet Bridgeportban és New Yorkban Krisztus nyája körében végzett. Ferenc pápa továbbá hálát ad a Szentszék szolgálatában folytatott kiemelkedő tevékenységéért és szakértői hozzájárulásáért az egyházjog felülvizsgálata terén a II. vatikáni zsinatot követő években.

A New York-i Szent Patrik-székesegyházban a gyászmisére összegyűlt híveknek és mindazoknak, akik gyászolják Egan bíborost a feltámadás biztos reményében apostoli áldását küldi a vigasz és az Úr békéje zálogaként.

Forrás: Vatikáni Rádió

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Msnbc.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria