Elhunyt Nagy Erzsébet M. Bóna szervita nővér

Megszentelt élet – 2016. október 28., péntek | 10:35

A Szervita Nővérek, a Fájdalmas Anya Szolgálói magyar kongregációja – az ismerősök nevében is – fájdalommal, de a feltámadás hitében tudatja, hogy Nagy Erzsébet M. Bóna nővér életének 93., szerzetesi fogadalmának 75. évében az örökkévalóságba költözött.


A nővér földi maradványait november 9-én 14.30-kor helyezik nyugalomra a rákoskeresztúri Új köztemetőben. Lelki üdvéért  ugyanaznap 11 órakor mutatnak be engesztelő szentmisét a szervita nővérek kelenvölgyi rendházában (1116 Budapest, Hunyadi Mátyás utca 24/B).

Nagy Erzsébet 1923. december 26-án született Budapesten. 1938. november 28-án írta meg kérelmét, hogy beléphessen a Szűz Mária Szolgálóleányai Szervita Nővérek Magyar Kongregációjába. Beöltözésére 1940-ben került sor. 1941-ben tette le első fogadalmát, majd elvégezte az óvónőképzőt, és Kőszegre került, ahol negyvennégy árva gyereket nevelt a rend óvodájában, nagy odaadással, fáradságot sem kímélve. 1947-ben Rákosszentmihályon szentelte magát örökre az Úrnak. 1950. július 11-én Kőszegről hurcolta el az ÁVO Pusztamonostorra.


A rend feloszlatása után először szüleihez ment, majd óvónőnek jelentkezett a VIII. kerületbe. Nem egyszer érte megszólás azért, mert szerzetes, de ő emelt fővel vállalta hivatását. Közel húsz évig albérletben lakott, majd saját lakásában ápolta beteg édesanyját. Még nyugdíjazása után is dolgozott. Számos kegyhelyre ellátogatott, zarándoklatokon vett részt, amíg tehette, betegeket látogatott és rendszeresen járt engesztelésekre. Édesanyja halála után részben a győr-újvárosi rendházban lakott. Nagylelkűen támogatta az épülő és megújuló rendházakat, templomokat. Nagy szeretettel, lelkileg és anyagilag is támogatott néhány kispapot, akiket „lelki unokáinak” nevezett.

Balesete miatt 2015-ben a győri közösségből a budapest-kelenvölgyi „Názáreti Hajlékba” (rendházba) került. A szenvedéseket nagy megadással és türelemmel viselte. Életének utolsó része már szinte csak fohászokból állt: „Jézusom, légy irgalmas, kegyelmes!”


„Hisszük, hogy nővérünk hivatása beteljesedett, találkozott és egyesült égi jegyesével, és közbenjár értünk az Úrnál!” – írja a rend közleményében.

Nagy Erzsébet M. Bóna végakarata szerint temetésére csak egy cserép fehér cikláment szeretne, a koszorúra és virágra szánt pénzt pedig szegény gyermekek megsegítésére kéri fordítani.

Forrás és fotó: győr-újvárosi plébánia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria