Elmarad a cigánypasztorációs konferencia október első hétvégéjén Egerben

Hazai – 2020. szeptember 19., szombat | 14:00

Elmarad az október első hétvégéjére tervezett egri országos cigánypasztorációs konferencia, de a szervezők szeretnének az érdeklődők minél szélesebb köréhez néhány biztató szóval szólni, és bátorítani őket a jövő évre halasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületre. Az alábbiakban a Boldog Ceferino Intézet közleményét olvashatják.

Kedves Testvérek!

A most október első hétvégéjére tervezett országos cigánypasztorációs konferenciát a járványügyi helyzet miatt nem tudjuk megrendezni. Sajnáljuk, hogy elmarad ez a sokakat megmozgató találkozó, ahol lelki közösségünk erősödését tapasztalhatjuk évről évre.

Az idei alkalommal is a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve választottuk még tavasszal az alapgondolatot: „összetartozás az Eucharisztiában”. Szeretnénk ezt most veletek ezúton megosztani, hogy ha nem is találkozhatunk, életünkben minél jobban megélhessük Krisztus közösségét.

Jézus az utolsó vacsorát követően átélte az elhagyatottságot, tanítványai közül volt, aki elárulta, volt, aki megtagadta, mások pedig elhagyták Őt. Az összetartozás, amelyről a vacsorán is beszélt, azonnal megtört, nehézségek sora akadályozta meg ennek megélését. A közösség ilyetén való megtörése ellen alapította az Eucharisztiát, Benne valósulhat meg az egység a különbségek és a napi nehézségek ellenére is.

Most a járvány ideje alatt, ha nem is olyan durván, mint Ő akkor, mégis valami hasonlót élhetünk át magunk is. Korlátozottak a személyes találkozók, közösségi alkalmak maradnak el. Felerősödik az érzés, hogy magunkra maradunk. Ám ne hagyjuk eluralkodni magunkon az elszigetelődés magányát! Forduljunk az Eucharisztia felé, amelyben csodálatos módon feltárul egységünk! Olvassuk a Szentírást, éljünk Isten szava szerint! Legyünk segítő figyelemmel egymás iránt, legyünk békességszerzők, irgalommal forduljunk a rászorulók felé!

„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem”

– készüljünk otthonainkban, közösségeinkben a jövő évi kongresszusra, segítsük egymást az egység megélésében!

Áldott készületet kívánunk a szervezők nevében!

Dúl Géza atya
országos cigánypasztorációs referens

Bángi-Magyar Anna
Boldog Ceferino Intézet

Forrás: Boldog Ceferino Intézet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria