Elment egy nagy bajnok, és megszólalt a lélek

Nézőpont – 2020. július 8., szerda | 9:01

Szendéné Kiss Nóra érzékeny tollú többgyermekes fiatal édesanya, akinek már több remek írását közreadtuk az általa létrehozott MiDió honlapról. Most Benedek Tiborra emlékezik.

Szerda este furcsa, megmagyarázhatatlan félelmet éreztem. Másnap reggel jött a döbbenet. Amiből sokan azóta sem térünk magunkhoz. Mert hiába nem ismertük személyesen, akkora hatással volt az életünkre, amekkorával csak kevesen. Most sokat írnak róla. Néhány napra eltűntek a médiában manapság megszokottá vált negatív, bántó írások, és helyüket átvette a jó. A JÓ, aki Benedek Tibor maga.   

Az ismert, csodálatos eredményeken túl olyan történetek bukkannak fel, amelyekről eddig nem tudhattunk. Kisemberek történetei. Mit adott nekik Benedek Tibor, hogyan adta vissza a hitüket, miként indította el őket egy másik, egy jó úton. „Nem hangzik nagy dolognak, de akkor és ott mindent megváltoztatott bennem” – sokan írják le ugyanezt.

A most napvilágot látott történetekből megismerhetjük, mi a jóság, a tisztaság. Mi vajon elmondhatjuk magukról, hogy nem vakít el bennünket a felszínes csillogás? Hányan vannak még, akik nem szállnak el a legnagyobb sikerektől sem, és megmaradnak embernek? Annak az embernek, akinek születünk, aki tiszta lelkű gyermekkorunkban mindannyian vagyunk. Elmondhatjuk-e magunkról, hogy tudunk nemet mondani a felkínált, színes papírba csomagolt, csillogó ajándékokra, amelyekkel bekúszik az életünkbe a bűn?

Azt hiszem, azok a fiatal srácok, akiknek Benedek Tibor volt a kapitányuk, elmondhatják ezt. Ők, akik úgy búcsúznak a példaképüktől, hogy megígérik, úgy küzdenek és úgy élnek tovább, mintha ezután is itt lenne velük. Hogy büszke legyen, ha rájuk néz. Mert kaptak tőle valami olyat, ami pénzben nem kifejezhető, amivel nem ér fel sem a szponzori autó, sem más e világi múlandóság. Azt adta át nekik a mesterük, amit az utolsó percig őrzött, és amit földi élete utolsó percéig tanúsított: a hitet.   

A történetek, amelyeket most olvashatunk, sokat mesélnek. Csodákról, jótettekről. Ő Benedek Tibor, aki vízen járt, aki meggyógyította a vakot, a bénát, feltámasztotta a holtat. Hogyan? Az, hogy hitet adott az embereknek, a fiatal sportolóknak, a szurkolóknak, mi más lenne, mint isteni csoda?

A könyvespolcunkon a kötetek között van néhány kis füzet, amelyek szentekről szólnak. A gyerekek néha kézbe veszik, lapozgatják ezeket is. Hiszem, hogy az unokáim a ma köztünk élő emberekről is olvashatnak majd ilyen könyveket. Addig fejből mesélek nekik róluk, Benedek Tiborról és feleségéről, Benedek-Epres Panniról. Történeteket a jószívű bajnokról, és arról, aki bearanyozta az életét.

Ma elment egy nagy bajnok,
és megszólalt a lélek.
Miért kell ahhoz halál,
hogy meglássuk a szépet?

Ma nincsen gonosz poszt,
nincs harag, nincs bántás.
Az üzenőfalakon sehol sincsen ártás.
Csak szeretet.

Benedek Tibor, nyugodj békében.

Ámen.

Fotó: Kovács Anikó/Infostart.hu

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2020. július 5-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria