Elnapolták a döntést Ászja Bibi, a káromlásért korábban halálra ítélt keresztény asszony ügyében

Kitekintő – 2016. október 14., péntek | 17:31

Nagy várakozás előzte meg a pakisztáni katolikus édesanya ügyének október 13-ra kitűzött iszlámábádi tárgyalását, amelyen a végső, harmadfokú ítéletről döntöttek volna. Védői reménykedtek Ászja Bibi szabadon bocsátásában, a tárgyalást azonban az utolsó pillanatban meghatározatlan időre elnapolták.


A halasztás oka a bíró személyével kapcsolatos összeférhetetlenség. Ikbal Hámid-ur-Rehman ugyanis tagja volt annak a bírói testületnek is, amely az iszlámábádi legfelsőbb bíróságon a másodfokú ítéletet kimondta Mumtaz Kádri gyilkossági ügyében. Mumtaz Kádri 2011 januárjában ölte meg Pandzsáb tartomány kormányzóját, Szalman Taszírt, aki Ászja Bibi szabadon bocsátásáért és a káromlási törvény módosításáért küzdött. A gyilkost kötél általi halálra ítélték. Az ítéletet megnyugvással fogadták a szélsőséges iszlamizmus ellenzői, a radikálisok azonban az utcákra vonultak, Ászja Bibi kivégzését követelték, és megfenyegették a kormányt, hogy következményei lesznek annak, ha felmentik az édesanyát.

Rehman elmondta, hogy Taszír kormányzó személye miatt merült fel az összeférhetetlenség problémája. Ezt azonban korábban is kimondhatták volna, semmi nem indokolta, hogy egy ilyen fontos tárgyalás előtti utolsó pillanatban kerüljön elő a kérdés: ezen a napon egyrészt a vádlott életéről vagy haláláról kellett volna dönteni, másrészt az ítélet vízválasztó lett volna a tekintetben, hogy érvényesül-e az országban a jogállamiság.

Khálil Tahir Szindhu, Pandzsáb tartomány kormányának emberi jogokért és kisebbségi ügyekért felelős minisztere kijelentette, mindent megtesz, hogy mihamarabb újabb tárgyalást tűzzenek ki, legkésőbb október végén, november elején. A miniszter jelen volt az ülésteremben ügyvédként, Ászja Bibi védői között.

Biztonsági okokból Ászja Bibi – aki 2 671 napja van börtönben, és a kivégzés elhalasztását követően, tavaly július óta várja a legfelsőbb bíróság végső döntését az ügyében – nem volt jelen a tárgyaláson. Az iszlámábádi legfelsőbb bíróság környékén így is nagyon feszült helyzet uralkodott. Több ezer rendőrt mozgósítottak a fővárosban. Két nappal a tárgyalás előtt százötven, a tálibokhoz közeli radikális muszlim vezető a katolikus édesanya és minden káromlás vádjával a halálsoron várakozó rab azonnali kivégzését követelte, valamint fatvát (vallási alapon hozott rendeletet) bocsátott ki Ászja Bibi védői, bírái, a kormány és mindenki ellen, aki megszólalt a védelme ügyében.

Szajful Maluk muszlim ügyvéd, Ászja Bibi védője a Fides katolikus hírügynökségnek elmondta, nagyon meglepte a halasztás híre. Joseph Nadeem, az Ászja családját segítő alapítvány vezetője is csodálkozásának adott hangot. „Ez egy váratlan akadály: azt reméltük, gyorsan megoldódik az ügy. Tovább várunk, de nem veszítjük el a reményt. Bízunk Istenben és az igazságszolgáltatásban” – nyilatkozta.


„Csak reménykedhetünk és imádkozhatunk azért, hogy tűzzenek ki újabb tárgyalást, amelyben döntenek Ászja Bibi sorsáról. Imádkozom, hogy szolgáltassanak igazságot, és a pakisztáni keresztény közösség is imádkozik a szabadulásáért” – kommentálta a döntést James Channan domonkos atya, aki Lahorban, Pakisztán második legnagyobb városában a vallásközi párbeszéd érdekében létrehozott, Központ a Békéért elnevezésű intézmény vezetője.

Forrás és fotó: Avvenire.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria