Élő rózsafüzér-zarándoklat a Nógrád megyei Ságújfaluba

Kishírek – 2017. október 18., szerda | 11:09

Október 14-én két Nógrád megyei településről, Karancsaljáról és Pilinyből indultak el gyalog a zarándokok Ságújfaluba, ahol a Szent László-év októberi programjai keretében fogadták a hét-hét kilométeres gyaloglás után az érkezőket.

Az engesztelő gyalogos zarándoklat többéves hagyománnyal rendelkezik a Kapás Attila atyához tartozó egyházközségekben – Pilinytől Karancsaljáig.

Pilinyből idén tizenhatan indultak el; az út során a létszám huszonhatra nőtt. Karancsalja felől huszonketten vállalták az utat. A zarándokok útközben rózsafüzért imádkoztak, felajánlva imáikat hazánkért, nemzetünkért, családjaikért és egyéni szándékokra.

Ságújfaluban délután szentmisét mutatott be Kapás Attila, ezt követően szeretetvendégség várta a gyalogos zarándokokat és a szentmisén részt vevő híveket.

A hat egyházközség tagjai remélik, hogy jövőre is részt vehetnek a közösséget erősítő, engesztelő gyalogos zarándoklaton.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria