Előadás Arany János szakrális költészetéről a győri szabadegyetemen

Az előadó Arany életművét a költő személyiségének és neveltetésének tükrében vizsgálta. Négy fő témakört érintett: szakralitás; szenvedés; a nőről alkotott kép; Arany közéleti szereplése, a Habsburgokkal kapcsolatos állásfoglalása.

Előadása elején elmondta, költemények egész sora bizonyítja, hogy a mélyen hívő református Arany számára természetes volt, hogy tanúságtételét a nyilvánosság előtt is megtegye. Ő volt az a költő, aki ki merte mondani: „A LÉLEK ÉL: találkozunk!” (Juliska sírkövére). Fiamnak című versében pedig így fogalmaz: „Kis kacsóid összetéve szépen, / Imádkozzál, édes gyermekem.” Nem csupán maradandót alkotott, hanem szellemi, lelki értéket teremtett poézisével. Szerényen élt és szerényen gondolkodott magáról is. Hitvallását azokkal a szavakkal is kifejezhetjük, amelyeket Toldi szájába adott: „De nem köszönöm azt magam erejének: / Köszönöm az Isten gazdag kegyelmének”.

Arany János szakrális költészetéhez kapcsolódik a szenvedés misztériuma, a mysterium passionis. Költészetében tetten érhető az a türelem, amellyel a betegségek terhét viselte. Elfogadta Isten kezéből, és a maga sajátos humorával a mindennapok gondjai fölé emelkedett. Jó példa erre Szenvedek én... című verse.

Előadása második felében Cs. Varga István arról beszélt, miként jelenik meg a költő életművében a családról és a nőről alkotott kép. A Családi kör és a Toldi szerelme bizonyítja, hogy Arany megkülönböztetett tisztelettel viseltetett a nők iránt. Költeményeiben tiszta és erényes női karaktereket rajzolt meg.

A református, konzervatív költő a hagyományos értékek híve volt. Politikai magatartása is ezt tükrözi. Ferenc József látogatásakor betegségére hivatkozva nem fogadta el, hogy köszöntőt írjon, ehelyett megírta A walesi bárdok című balladáját. Visszavonultan élt, de hangját visszavonultságában is hallatta. Amikor Ferenc József aláírta a Szent István-rend kiskereszt fokozatának adományozásáról szóló okmányt Arany számára, a kitüntetést nem volt hajlandó elfogadni, és amikor mégis kézbesítették neki, akkor sem vette azt szívesen. „Azt beszélik, rendjelt kaptam – / Nem vetettem, mért arattam?” – írta később megjelent versciklusában. „Ami benne fényes: / Az irodalomé; / Ami benne kényes: / Egyedül magamé.” (A csillag-hulláskor)

Bár saját magát nem tartotta érdemesnek a kitüntetésre, Arany Jánosban legnagyobb költőink egyikét tisztelhetjük, a legmagyarabb költőnek is nevezhetjük – összegezte előadását az irodalomtörténész. Költőink és íróink egész sora méltatta őt (Ady, Babits, Mikszáth, Krúdy, Márai). Költészetünkben ott van Arany öröksége, és ez az örökség nemcsak a könyvek lapjain, hanem az emberi szívekben is tovább él.

A „Hitünk és életünk” szabadegyetem következő előadását december 13-án 18 órakor tartják. Bodó Zoltán mosonmagyaróvári plébános az adventi időszakról és a karácsonyi ünnepkör kialakulásáról fog beszélni.

Forrás: Kelemen Dávid/Győri Egyházmegye

Fotó: Németh Péter

Magyar Kurír