Először emlékeztek közösen a történelmi egyházak képviselői az Élet menetén

Hazai – 2016. április 18., hétfő | 10:50

A kirekesztés ma is fenyegető veszélyeire figyelmeztettek, valamint a keresztények és zsidók összefogásának fontosságát hangsúlyozták az Élet menete rendezvény szónokai, köztük Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke Budapesten április 17-én.

A rendezvény fő szónoka, az idén Kossuth-díjjal kitüntetett Röhrig Géza színész, költő, a Saul fia című Oscar-díjas film főszereplője arról beszélt, hogy Auschwitz két tekintetben is végérvényesen módosította a normákat.

Egyrészt láthatóvá tette, mire vagyunk képesek egymással mi, emberek, mennyire és mennyien el tudunk aljasodni, másrészt az is fájdalmasan egyértelművé vált, mi az, ami még belefér a Mennyei Atyának anélkül, hogy beavatkozna – fogalmazott a színész. – Elmozdult, örökre megváltozott az önmagunkról és a Jóistenről alkotott képünk. Auschwitz az a történelemben, ami a tudományban a relativitáselmélet. Senki nem érti, de mindenkire vonatkozik.

A Szent István-bazilika előtt felállított színpadon idén először közösen emlékeztek a történelmi egyházak képviselői.

Frölich Róbert országos főrabbi (Mazsihisz) arról beszélt, hogy a bazilika és a Dohány utcai zsinagóga, ahonnan a menet elindult, mindössze néhány percnyi sétára van egymástól, mégis voltak idők, amikor messzebb voltak, mintsem „elérhetett volna a zsinagóga hangja a bazilikáig. Voltak idők, amikor a zsinagóga zokogása, a halálra szánt zsidók segélykérése süket fülekre és zárt ajtókra talált.”

Ma a bazilika kapui nyitva állnak, ma elérkezett a zsidó hang a keresztény templomhoz. Keresztények és zsidók együtt mennek és adnak elkésett tiszteletet a mártíroknak. Ma felépítettünk egy hidat, amelyen el is indultunk együtt – fogalmazott az országos főrabbi.

A vészkorszak egyik üzenete, hogy nem lehetett volna milliókat vágóhídra küldeni, ha őrizték volna a hidakat, nem siratnánk az elveszített és soha meg nem születhetett életeket, ha azok a kapuk nyitva lettek volna – tette hozzá. – Múltba nézve, de a jövő felé indulva, együtt kell lépnünk, ha azt akarjuk, hogy a vészkorszak tragédiája és szégyene soha ne ismétlődhessék meg.

Székely János katolikus püspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke, a Keresztény–Zsidó Tanács elnöke kiemelte: az élet menetének lépéseit a szívben kell megtenni, a múlttal való őszinte szembenézéssel, a másik kultúra, a másik ember megismerésével, tiszteletével és szeretetével.

A katolikus püspök felidézte, nemrég ortodox rabbik egy csoportja nyilatkozatot tett közzé, amelyben többek között azt írták: „Keresztények és zsidók együtt kell, hogy munkálkodjunk korunk erkölcsi kihívásainak megoldásában [...] és a világ jobbításán.”

Ezek a rabbik megérezték a történelmi pillanatot, és a Mennyei Atya akaratát, hogy új fejezetet nyissanak a zsidóság és a kereszténység történelmében, és testvéri kezet nyújtsanak egymásnak – mutatott rá Székely János.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke azt mondta, abban a néhány órában, amikor az emlékeztetés tereivé válnak az utcák, elgondoljuk, sétálhatna most itt unokájával az, akit errefelé vittek el a halál menetére, akit áldozati bárányként hurcoltak el és akit a háború értelmetlen poklába löktek.

Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke úgy fogalmazott: „Hiszem, hogy az örökkévaló Isten örül, amikor erre a menetre, az Élet menetére tekint. Az ő áldását kérjük, hogy valóban az élet hirdetői, védelmezői és továbbadói lehessünk egy sok tekintetben halálra orientált világban.”

Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövete azt mondta, az Élet menetének legfontosabb üzenete az, hogy „másnak lenni nem betegség, mások gyűlölete pedig nem orvosság”.

A résztvevők félperces néma csenddel emlékeztek meg a március végén elhunyt Kertész Imre Nobel-díjas íróról.

Az emberek „Soha többé” feliratú léggömböket, magyar, izraeli és európai uniós zászlókat vittek magukkal.

Forrás és fotó: MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria