„Emberkatedrális” címmel nyílt képzőművészeti kiállítás Márton Áronról Kolozsváron

Külhoni – 2016. augusztus 23., kedd | 11:53

Augusztus 17-én megnyitották az „Emberkatedrális” című kiállítást, illetve bemutatták az ennek anyagát tartalmazó albumot Kolozsváron a szent életű erdélyi püspök születésének 120. évfordulója alkalmából.

A 7. Kolozsvári Magyar Napok keretében a római katolikus nőszövetség dísztermében kifüggesztett műalkotásokat Nagy Miklós Kund művészeti író ismertette. Elmondta, az album összesen 47 alkotást, 25 művész munkáját tartalmazza. „A festmények stílusa, műfaja változatos, viszont mindegyik kép hitből és szeretetből fakadt, Márton Áron emlékére” – fogalmazott a művészeti író.

A művek a gyergyóalfalvi Vadárvácska Nemzetközi Alkotótáborban készültek, ahol főként magyar művészek vettek részt, de egy marosvásárhelyi román festő munkái is láthatók az albumban. Gál Mihály, a Vadárvácska művésztelep házigazdája verssel emlékezett a püspökre, és a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes is fellépett. A Kolozsváron kiállított festmények alkotói: Balázs József, Bandi Kati, Barabás Éva, Csuti Levente, Datu Victor, Ferenc Erzsébet, Jakabos Olsefszky I., Major Gizella, Orbán Endre, Sajgó Ilona, Szakács Eszter, Vargyas Ildikó.

A Márton Áron-emlékév keretében Kolozsvárra érkezett az Erdély püspökének életét bemutató vándortárlat is, melyet szabadtéren, a Szent Mihály-templom bejáratánál tekinthetnek meg az érdeklődők. A magyar és román nyelvű pannók részletesen ismertetik a kommunista rezsim által üldözött magyar püspök életútját, kitérve Márton Áron egyházi hitvallására, a fiatalok körében betöltött lelkivezetői szerepére, a kisebbségi léthez való hozzáállására, az üldözöttek melletti kiállására, illetve a Securitatéval való viszonyára. A kiállítás anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum és a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága munkatársai állították össze.

A magyar napok kertében előadást is tartottak Erdély püspökéről, életútját és munkásságát Marton József egyháztörténész ismertette, és Maksay Ágnes háromrészes dokumentumfilmjét is levetítették Márton Áron boldoggáavatási peréről.

Forrás: Bede Laura–Pap Melinda/Krónika.ro

Fotó: Krónika.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria