A kívülről és a belülről érkező fény – Szakrális építészeti konferencia Budapesten

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A megjelenteket Rainer Péter, az esemény főszervezője köszöntötte. Dragonits Márta, az Ars Sacra Alapítvány elnöke bevezetőjében Angelus Silesius 17. századi német katolikus költőt, misztikus teológust idézte: „Isten fényruhájú, / fényből ha kifogytál, / a meztelen Isten / melletted is ott áll”. Emlékeztetett rá, hogy az idei Ars Sacra mottója: „Ne féljetek!” (Jer 42,11). Kifejtette: napjainkban az egész világra Koreától Európán át Latin-Amerikáig kontinensnyi erők próbálják rányomni a félelmet. Minél nagyobb a félelem és a szorongás miatt ránk telepedő sötétség, annál nagyobb kincs a legkisebb fénysugár is. Az építészeti konferencia A fény címet viseli, és az Ars Sacra Alapítvány elnöke nagyon bízik benne, hogy nemcsak kis fénysugarak, hanem fénycsóvák lesznek itt, és az egész Ars Sacra Fesztiválon, melyek szétrobbantják a félelem sötétségét és a bizalom útjára vezetnek. Dragonits Márta azt kívánta minden megjelentnek, hogy kövessék az ószövetségi Elifáz Jóbnak adott tanácsát: „Ha visszatérsz a Mindenhatóhoz, ha megalázod magad, s eltávolítod a bűnt sátradból, ha olyannak veszed az aranyat, mint a port… akkor a Mindenható lesz aranykincsed… Amit felteszel magadban, sikerül és útjaidon fény ragyog.”

Csapó Balázs Tamás építész, a Budapesti Építész Kamara (BÉT) elnöke rámutatott: a fizikai világban kívülről érkezik a fény, a spiritualitásból pedig belülről kifelé áramlik. Ez nem paradoxon, hanem pontosan így ér össze a két világ. Csapó Balázs föltette a kérdést: mi az ima? Szerinte nem más, mint az a csodás érzés, amit ima közben átélünk.

Beran Ferenc római katolikus pap, teológus előadásában arról beszélt, hogy a teológiában és a bölcseletben a fény és a világosság az Istennek a jelképe. A fény az isteni kegyelem szimbóluma, ami Istenből kiárad, a világosság pedig a fénynek a hatása, ami átjárja az életünket. Isten a saját képmására teremtett minket, ezért van bennünk egy olthatatlan vágy. Az istenképiségünk olyan belső hajtóerő, amely nyitott a teljesség felé. A fény és a világosság végig jelen van a Szentírásban, az üdvösségtörténetben és a liturgiában. A Szentírás a teremtéssel kezdődik, azzal, hogy Isten létrehozza a világosságot. Ez a világosság azonban nem a Napnak a világossága, hiszen az égitesteket csak később teremti. Érezzük, hogy másfajta világosságról van szó. A kegyelemről, amely átformál bennünket, ha nyitottak vagyunk rá. A világosság megjelenik később is, így a Bölcsességek könyvében, a prófétáknál. A világosság az, ami rendezi a dolgokat, lehetőséget ad arra, hogy összefüggéseiben lássuk a világot, amelyben élünk. Ez a világosság Isten kegyelme, segít bennünket a törvény értelmezésében.

Az Újszövetségben megjelenik a világosság – emlékeztetett az előadó. – Jézus azonosítja magát a világossággal: „Én vagyok a világ világossága…” – mondja magáról János evangéliumában. Máténál pedig az apostolokhoz szól így: „Ti vagytok a világ világossága.” Az Ő világosságából, a kegyelem teljességéből mindnyájan részesülünk. Szent Pál apostol pedig a Korintusiaknak írt második levelében szól arról, hogyan lehet megkülönböztetni a hamisat az értékestől: „Isten ugyanis, aki azt mondta: »A sötétségből támadjon fény«, világosságot támasztott a mi szívünkben is, hogy fölragyogjon nekünk Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.” Ha végigtekintünk Jézus életén, látnunk kell, hogy mindenhol jelen van a világosság. Jézus születésekor megjelenik a csillag, a lelkiismeret fénye, amely elvezeti a napkeleti bölcseket a jászolhoz, a Megváltó születésének helyéhez.

Ez a csillag, a fény megadja számunkra annak lehetőségét, hogy ne csak a Megváltóval, hanem egymással is találkozzunk a kegyelem révén. Amikor Jézus megkeresztelkedik a Jordán folyóban, ott is tündököl a világosság, megnyílik az ég, az Atya tanúságot tesz a Fiúról, s megjelenik a Szentlélek, galamb képében, felragyog a Szentháromság. A Tábor hegyi jelenetnél pedig, amikor megkezdődik Jézus szenvedéstörténete, a Jeruzsálembe indulás előtt, fölviszi három tanítványát, Pétert, Jánost és Jakabot a hegyre. Megjelenik előtte a világosság, az Atya tanúságot tesz a fiúról – folytatta Beran Ferenc. – Ettől Jézus és a tanítványok is megerősödnek, és ezzel a lelkülettel folytatják útjukat Jeruzsálem felé. Ott van a fény Jézus halálakor is, sajátos módon, hiányként, a sötétség idején. És természetesen a feltámadáskor is, majd pünkösdkor, az Egyház születésénél, a szeretet szimbólumaként.

A budapest-újlaki plébános arra is felhívta a figyelmet, hogy János evangéliumának prológusában azt írja Keresztelő Jánosról, hogy nem ő a világosság, hanem azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. A mi küldetésünk is az, hogy napsugárként tegyünk tanúságot a Napról. Jézus az egyik példabeszédében arról beszél, hogy a szemünk az ablak, amelyen keresztül beengedjük a világosságot, a kegyelmet, attól függően, hogy mit veszünk észre a világban. Ha a szemünk torz – nem rossz, hanem homályos –, akkor nem engedjük be az isteni kegyelem fényét a lelkünkbe.

Beran Ferenc utalt a húsvéti liturgiára, a nagyszombatról vasárnapra virradó vigíliára is. Felidézte, a sötét templomban meggyújtjuk a húsvéti gyertyát, amely magát a feltámadt Jézus Krisztust jelképezi. A fény, az isteni kegyelem kiáradó ereje beragyogja a templomot, és megvilágosítja a szívünket, amit meg kell nyitnunk ahhoz, hogy a felülről jövő fényt tovább adhassuk másoknak, jobbá és szebbé téve az egész világot.

Ferkai Tibor író előadásában különbséget tett a hamis fény és az igazi között. Rámutatott: az előbbi az önfejűségből él és élteti azt; az álságos, luciferi fény mindig a földi ember mulandó, személyes énjéhez fordul, azt erősíti, hamis istenképeket, álhumanizmust éltet, mindent elkövet, hogy az embereket elzárja a tiszta isteni fénytől.

Nem tehet mást, ilyen a természete – fogalmazott az előadó. – Az eredeti világosság fényóceánjában úszunk, mégsem vesszük észre azt. Nem veszett el azonban minden, mert Isten nem hagyja elveszni legfőbb teremtményét. Szívünk mélyén ott van az isteni fénymag, az eredeti világosság csíraereje. Ha sikerül megnyitnunk a sűrű sötétség istentelen burkát, akkor a tiszta fény utat találhat a fénymaghoz. Ebből az isteni szikrából pedig kifejlődhet az új ember fényruhája.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír