Engesztelő imanap Mohácson

Hazai – 2016. december 3., szombat | 15:26

Almási Róbert újmisés eszéki káplán mondott homíliát a november 29-én tartott hagyományos engesztelő imanapon Mohácson.


Az 1526-os, nemzetünk életében sorsfordítónak számító mohácsi csata emlékére Király József pécsi püspök alapítványt hozott létre 1817-ben: szándéka szerint a csata évfordulóján, augusztus 29-én emlékmisét és három nyelven – magyarul, németül és horvátul – prédikációt kell tartani.

1526-ban II. Lajos király az ország vezetőivel a bátai kegytemplomban járult a szentségekhez, itt tartották a mohácsi csata előtt az országtanács utolsó ülését, és a Szent Vér áldását fogadva innen indult a sereg a végzetes csatába. Ünnepélyes keretek között a mohácsi plébánia azóta minden évben megtartja ezt az emléknapot. Az évente visszatérő megemlékezésen túl Bognár Attila András plébános kezdeményezésére minden hónap 29. napján engesztelő imanapot tart a plébánia közössége.


„Itt Mohácson, ezen a földön, ahol négyszázkilencven évvel ezelőtt a keresztény sereg, élén főpapjainkkal, sok-sok ezer nemes, hős vitéz vére ontásával hitelesítette Krisztus követésének útját, fényeskedjék lelküknek örök világosság!” – hangzik fel a könyörgő imádság ezeken a fogadalmi napokon.

Az imanap állandó programjában egész napos szentségimádás szerepel reggel nyolc órától este hat óráig, majd szentmisével zárul az engesztelés. A szentségimádási nap során óránkénti beosztásban imádkoznak a Katolikus Nevelési Központ tanulói, a különböző imacsoportokhoz tartozó hívők, valamint lehetőség van nemzetiségi nyelven történő imádkozásra is.

Az esti szentmisén meghívott szónokok tartanak szentbeszédet. November 29-én Almási Róbert újmisés eszéki káplán a béke ajándékára hívta fel a figyelmet homíliájában. „Jézus Krisztus jelenléte az életünkben az állandó és igazi béke forrása. A földi béke Krisztus békéjének visszatükröződése. Krisztus békéje meghaladja a világ által felkínált békét, amely gyakran önzésből fakad és felszínes. A keresztény ember békéje belső rendet jelent: felismerem a hiányosságaimat, de az erényeimet is. Aki békét hordoz, át tudja adni másoknak azt anélkül, hogy ráerőltetné a másik emberre. Az adventi időszakban próbáljuk megtalálni ezt a belső békét, keressük annak az Úrnak az arcát, aki mindig velünk van.”

Az engesztelő imanap gyertyagyújtással zárult a templomkertben, a II. Lajos-emlékműnél, majd Almási Róbert újmisés áldásban részesítette a híveket.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria