Erdélyi fiatalok eredtek Apor Vilmos, Batthyány-Strattmann László és Kaszap István nyomába

Külhoni – 2019. január 22., kedd | 9:03

Tizenharmadszorra szervezte meg Nagyváradon a „Hivatások nyomában” országos hittanversenyt a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Nagyváradi Egyházmegye. Január 18–20. között tíz iskola három-háromfős csapatai vettek részt a rendhagyó megmérettetésen.


Arad, Fehér, Maros, Hargita és Szatmár megyei diákok vettek részt a Szent László-iskolában rendezett hittanversenyen, melynek témája Boldog Apor Vilmos vértanú püspök, Boldog Batthyány-Strattmann László szemészorvos, és tiszteletreméltó Kaszap István jezsuita novícius életpályája volt.

„A hivatást élni mindenhol lehet, legfőképp ez a verseny üzenete” – mondta Benedek Ramóna hitoktató, a verseny főszervezője. – „Azzal, hogy a papi, a szerzetesi, az orvosi és egyben a családapai hivatás volt e három szent életű ember történetén keresztül a verseny témája, az a cél, hogy a hivatás minden területét megvilágítsuk a gyermekek számára, és megerősíteni bennük azt, hogy egy hivatást élni lehet ott, ahol és azzal, amit Istentől kaptam.”

A diákok és kísérőtanáraik számára a találkozások jelentik a legmaradandóbb élményt: több egykori résztvevő jár vissza immár felkészítő tanárként Nagyváradra.

Minden évben fontos feladat a színdarab: a kiválasztott szent életének egy olyan mozzanatát kell a csapatoknak színpadra vinniük, amely leginkább megérintette őket a felkészülés során, és amelyet fontosnak tartanak kreativitásukat használva a többiek számára is „kihangosítani”.

Nem maradhatott el a délutáni kultúrséta sem, a díjkiosztó a  püspöki palotában, a nap megkoronázásaként pedig egy kis minden porcikát megmozgató tánc(ház).

Egyenlő pontszámmal az első díjat két csapat kapta: a székelyudvarhelyi (Tamási Áron Elméleti Líceum – teológia osztály) és a nagyváradi (Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum). A második díj a gyulafehérvári csapaté (Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum), a harmadik pedig a gyimesfelsőlokiaké (Szent Erzsébet Római Katolikus Teológiai Líceum). Dicséretet kapott a gyergyószentmiklósiak (Fogarasy Mihály Technológiai Líceum – teológia osztály), és senki sem tért haza üres kézzel, hisz minden csapat könyvjutalomban részesült: a kézdivásárhelyi csapat (Nagy Mózes Elméleti Líceum – teológia osztály), a nagykárolyi csapat (Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Líceum), a szatmári csapat, akik egyben a Vasárnap katolikus hetilap különdíját is hazavihették előadásukért, (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum), a temesvári csapat (Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum), a marosvásárhelyi csapat (II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum).

Böcskei László megyéspüspök a nagyváradi
Szent László Római Katolikus Líceum győztes csapatával


Forrás: RomKat.ro

Fotó: Micaci Cristian/Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria