Erdő Péter hálaadó imája Rómában Mindszenty bíboros hősies erényeinek elismeréséért

Külhoni – 2019. február 13., szerda | 18:01

Erdő Péter bíboros, prímás imádságban adott hálát február 13-án Rómában, miután Ferenc pápa jóváhagyta azt a határozatot, amely megállapítja, hogy Isten szolgája Mindszenty József bíboros hősies fokban gyakorolta a keresztény erényeket.

Miután nyilvánosságra került a hír, hogy Ferenc pápa jóváhagyta a Mindszenty bíboros hősies erényeit elismerő határozatot, Erdő Péter bíboros, aki hivatali elfoglaltságai okán éppen Rómában tartózkodik, hálaadó imádságot vezetett a Santo Stefano Rotondo-templomban, Tiszteletreméltó Mindszenty József egykori bíborosi címtemplomában.

„Hálát adunk neked, Urunk, vértanúinkért és hitvallóinkért, mindazokért, akik a véres 20. század során megaláztatást, rágalmakat, üldöztetést, börtönt, sőt a halált is vállalva tettek tanúságot hitükről és szeretetükről irántad és embertársaik iránt” – fogalmazott Erdő Péter, majd köszönetet mondott Mindszenty József életéért, hűségéért és bátor kiállásáért, valamint azért, hogy az Egyház hivatalosan is elismerte, hogy hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket.

„Kérünk, segíts, hogy figyelmesen és nyitott szívvel tanulmányozzuk Mindszenty bíboros élete példáját, hogy erőt merítsünk belőle ahhoz a keresztény tanúságtételhez, amely bonyolult világunkban a mi nemzedékünk feladata és küldetése” – fohászkodott Erdő Péter bíboros.

A boldoggá avatásért és a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért mondott imádság végén Erdő Péter gyertyát gyújtott a templomban 2016-ban elhelyezett emléktáblánál, melyen Mindszenty József arcképe látható.

Az imádságon részt vett többek között Habsburg-Lotharingiai Eduard szentszéki nagykövet; Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora; Németh László olaszországi magyar főlelkész, a Szent István Alapítvány elnöke; valamint Érszegi Márk Aurél követségi tanácsos.

Forrás: MTI, Magyarország Vatikáni Nagykövetségének blogja

Fotó: Magyarország Vatikáni Nagykövetségének blogja

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria