Erdő Péterrel ünnepelt a jezsuita Jézus Szíve-templom közössége

Megszentelt élet – 2017. június 24., szombat | 8:36

Jézus Szíve ünnepén, június 23-án Erdő Péter bíboros, prímás mondott ünnepi szentmisét és szolgáltatta ki a bérmálás szentségét harmincnégy fiatal számára a magyar jezsuiták pesti főtemplomában. A templomigazgatóság a jeles nap alkalmából több új kezdeményezést is útjára indított.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnepi szentmisén Vízi Elemér SJ provinciális, Horváth Árpád SJ templomigazgató és a budapesti jezsuita közösségek tagjai koncelebráltak. A szertartáson a templom Musica Sacra kórusa működött közre.

Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves Bérmálkozók!

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A mai evangéliumban Jézus Szívének mélyéből beszél. Telve van örömmel, mert ellentétben azokkal, akik nem hisznek benne, az egyszerű és alázatos emberek elfogadják őt. Azért fogadják el, mert nem a saját tudásukban bíznak, nem tartják magukat bölcsnek és okosnak. De az evangéliumi elbeszélésben más szempontból is találkozunk az örömmel. A tanítványok örülnek annak, hogy elfogadták Jézus tanítását, mert Jézus atyjának szólítja az Istent, mert úgy jelenik meg előttük, mint aki ismeri az Atyát és mindent tőle kapott. Jézus az, aki mindezt nekünk, embereknek kinyilatkoztatja. Akkor tárul fel előttünk az Atya szeretetének kinyilatkoztatása, ha alázatosan fogadjuk Jézus tanítását.

Az „igen Atyám” felkiáltás, amely Jézusnak ebben az imájában felhangzik, hasonlít Mária igenjére és kifejezi, hogy Jézus egész földi életét az Atya akaratának teljesítésére szenteli. Emberi szívének szeretetével ragaszkodik az Atyához, ahhoz a titokzatos tervhez, amely az ember oldaláról nézve Isten akaratának misztériumaként jelenik meg (Ef 1,9; KEK 2603; vö. Sagrada Biblia. Nuevo Testamento. Traduxion y notas, Pamplona 2004, 128-129.)

2. Amikor Jézus azokat hívja, akik megfáradtak és terheket hordoznak, arról beszél, hogy vegyék magukra az ő igáját, mert az ő igája édes és az ő terhe könnyű. Az igát Jézus korában a mózesi törvényre értették (vö. Sir 51,33), amelyre az idők haladtával rengeteg kötelező gyakorlat rakódott, olyannyira, hogy sokan ezt már elviselhetetlennek érezték (vö. ApCsel 15,10). Éppen ezért nem találtak lelki nyugalmat, mert mindig attól tartottak, hogy valamilyen előírást megszegnek, vagy valamiről megfeledkeznek. Jézus viszont éppen azt ígéri, hogy aki őt követi, az megtalálja lelkének nyugalmát. Mert Krisztus terhének szárnyai vannak, ahogy Szent Ágoston mondja, ez pedig a szeretet köteléke (vö. Oz 11,1-11). Nem a sok előírás, hanem a teljes Isten- és emberszeretet jelenti az utat Krisztus követői számára.

3. Ez a szeretet igényes. Kívánhat és kíván is sok áldozatot. De közben örömet és biztonságot ad. Visszaigazolja számunkra, hogy Isten személy szerint szeret minket. Ezt a végtelen szeretetet pedig viszonozni is öröm. És itt érkezünk el Jézus Szívéhez. A szív a mai ember számára az érzelmek, főként a szeretet jelképe. Amikor Jézus Szívét tiszteljük, ezt a személyes isteni szeretetet ünnepeljük. Ezért van az, hogy a hiteles Jézus Szíve tisztelet sok ember vallási életének központja lehetett és lehet ma is. Azért lehet a szeretet eligazító a konkrét cselekvés kérdéseiben is, mert nem pusztán érzelem az, hanem egy igen mély emberi magatartás. Szeretni valakit annyit jelent, mint az igazi javát akarni.

4. Jézus Szívének titka szorosan összefügg az Oltáriszentséggel. Az utolsó vacsorán Jézus azt mondta apostolainak: „Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek”. A kenyérről pedig és a borról kijelentette, hogy az az ő teste, amelyet a tanítványokért ad és az ő vére, amelyet a tanítványokért ontanak (Lk 22, 15.19-21). Krisztus keresztáldozata az Atya iránti szeretetének beteljesedése, az Atya akaratára mondott igen valósul meg benne. Ugyanakkor az irántunk való szeretet legnagyobb megnyilvánulása is. Az Eucharisztia, mint a keresztáldozat jelenvalóvá tétele ezt a szeretet őrzi körünkben. Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve ilyen meggyőződéssel éljük meg és erősítjük Jézus Szívének tiszteletét.

5. Kedves Bérmálkozók! A feltámadt Krisztus megígérte, hogy egyházával marad az idők végéig. Ezért küldi nekünk ajándékul a Szentlelket. A Szentlélekben tudjuk viszontszeretni őt. A Szentlélek világosságában látjuk meg, hogy mi szolgál magunk és embertársaink igazi javára. Ezért a Szentlélek ajándékai tesznek bennünket igazán képessé az Isten és embertársaink iránti bölcs és áldozatkész szeretetre. Kérjük hát Jézus Szíve ünnepén mindannyiunk számára a Szentlélek ajándékát: „Jézus Szíve, te a Szent Eucharisztiában köztünk élsz, a Szentostyában elrejtve itt vagy: uralkodj felettünk és egész egyházad felett, őrizd meg tisztának és szentnek! Add, hogy Lelked nyugodjon helytartódon, a pápán, mindazokon, akik gondot viselnek titokzatos tested épségére és mindnyájunkon, akik viszonozni akarjuk Szíved szeretetét!” Ámen.

* * *

A szentmisét a hagyományokhoz híven szeretetvendégség és kötetlen együttlét követte a templomkertben. Ünnepi ajándékként, elsőként a bíboros, majd a bérmálkozók, végül a templom közössége vehette kezébe a jezsuita Jézus Szíve-templomot bemutató új kiadványt. A 24 oldalas, igényes kivitelű füzet nem pusztán a jezsuita misékre járókat kívánja megszólítani, hanem arra törekszik, hogy a templom gazdag közösségi, kulturális és hitéletéről a teljesség igényével adjon pillanatképet.

Az új kiadvány megjelenésével egyidejűleg adta hírül a jezsuita templomigazgatóság, hogy a jövőben minden hónap utolsó péntekén (első alkalommal június 30-án 18.00 órai kezdettel, majd júliusban és augusztusban 19.00 órától) halottainkról megemlékező szentmise lesz a jezsuita Jézus Szíve-templom Úti Boldogasszony urnatemetőjében. A templom egyik büszkeségének számító Feszty Masa-féle Madonna-kegykép mellett nyíló altemplomban, az Eucharisztiát föld alatti katakombákban, elhunyt szeretteik földi maradványai mellett ünneplő őskeresztények hagyományait megidéző bensőséges szentmisével rendszeres kegyeleti alkalmat kívánnak biztosítani a jezsuiták azok számára is, akiknek távoli temetőkben nyugszanak szeretett halottaik. A kezdeményezéssel párhuzamosan az altemplomban megváltható urnahelyekre jelentős kedvezményt hirdetett a templomigazgatóság. A lehetőséggel a tavaly kiadott „Hogy feltámadjunk Krisztussal” kezdetű instrukcióval összhangban, különösen azokra gondol a jezsuita lelkészség, akik eddig – a Katolikus Egyház temetési szertartásával és eljárásával kapcsolatban kiadott útmutatásban kerülendőnek minősített módon – otthonukban őrizték elhunyt szeretteik hamvait, és úgy döntenek, hogy azokat megszentelt helyen kívánják elhelyezni.

Szintén a templombúcsú napjára időzítve hirdette meg a Jézus Szíve-templom új, Hangversenyek délidőben című sorozatát, mely két hét múlva, július 9-én veszi kezdetét. A koncertsorozat keretében vasárnapról vasárnapra neves orgonaművészek és kamaraegyüttesek működnek közre a délelőtt 11.00 órai nagymisén, illetve közvetlenül a délben befejeződő szertartást követően. A fellépő művészek között szerepel Bednarik Anasztázia, Horváth Márton Levente, Gedai Ágoston, Gesztesi-Tóth László és Szabó Balázs orgonaművész, a Corvina Consort, az Erkel Ferenc Vegyeskar és a Gemma Énekegyüttes, a Budapesti Vonósok Kvartettje, Karasszon Eszter, a Classicus Quartet és a Cantores Ecclesiae rézfúvós kvintett. A legfeljebb 40 perces koncertekre a szervezők marasztalják a 11.00 órai szentmisére érkezőket, és várják azokat is, akiknek a családi programjaik lehetővé teszik, hogy vasárnap délben igényes muzsikát hallgathassanak. A sorozat részletei megtalálhatók a június 23-i ünnepre tartalmában és küllemében is megújult jezusszive.jezsuita.hu honlapon.

Forrás: Jézus Szíve-templom; Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Orbán Gellért/Jézus Szíve-templom

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria