Erények embere – Boldog Scheffler Jánosra emlékeztek Szatmárnémetiben

Külhoni – 2018. május 18., péntek | 17:19

Jó volna kérnünk Scheffler püspöktől, hogy járjon közben értünk, hogy mi is bölcsen tudjunk élni, észrevenni a mindennapokban Isten jelenlétét és okosan tervezni az életünket – mondta Ruppert József Boldog Scheffler János emléknapján, május 17-én a szatmári székesegyházban bemutatott szentmisén.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Szatmári Római Katolikus Egyházmegye első boldogjának idei emléknapja több szempontból is rendkívüli volt. A hívek aranymisén vehettek részt, hiszen a főcelebráns a boldoggáavatási eljárásban segítséget nyújtó Ruppert József piarista szerzetes, a piarista rend romániai delegátusa volt, aki pappá szentelésének ötvenéves jubileumát ünnepli. A szentmisén jelen voltak Páduai Szent Antal ereklyéi is, amelyeket a Konventuális Ferences Minorita Rend Szent Józsefről nevezett moldvai rendtartománya vitt Szatmárnémetibe.

A szentmise elején Schönberger Jenő püspök megköszönte a minoritáknak, hogy elhozták Szatmárnémetibe Szent Antal ereklyéit. Kiemelte: Boldog Scheffler János emléknapján hálát adnak Istennek a vértanú püspökért, és imádkoznak, hogy áldása továbbra is kísérje az egyházmegye életét.

Ruppert József homíliájában visszagondolt a 2011. július 3-án Szatmárnémeti főterén történt boldoggá avatásra, majd az idei május 1-jére, amikor Brenner Jánost boldoggá avatták Szombathelyen. Angelo Amato bíborossal, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusával akkor találkozott újra, és beszélgetésükben közösen felidézték a szatmárnémeti emlékeket: milyen sokan voltak, és milyen áhítattal vettek részt a hívek Scheffler János boldoggá avatásán.

Pünkösd közelsége okán emlékeztette a híveket a Szentlélek hét ajándékára, amelyeket az apostolok pünkösdkor kaptak meg, és amelyek mindenkiben élnek a keresztség és a bérmálás által. „Ilyenkor, mikor lélekben nap mint nap hívogatjuk a Szentlelket, hogy pünkösd ünnepén töltsön el minket erővel, jó volna végiggondolni ezeket az ajándékokat, hogy csakugyan éljenek és hassanak bennünk!

Milyen érdekes, hogy amikor valakit boldoggá avatnak, azt keresik, milyen erényeket élt meg az életében, és ezek az erények pontosan párhuzamba állíthatók a Szentlélek ajándékaival. Miért avat az Egyház boldogokat és szenteket? Azért, mert a katolikus tanítás szerint az Egyháznak két nagy része van: mi, a földi Egyház, akik küzdünk, csetlünk-botlunk a mindennapi gondjainkkal, és a dicsőült Egyház, akik Istennel éltek a földi életükben, odaát pedig az Isten boldogító látásában részesülnek. Az Egyház szükségét látja annak, hogy ezek közül, akiket ismertünk, és akiknek a példája csodálatos, egyesekről kimondja azt, hogy csakugyan az Isten boldogító színelátásának örvendeznek. Scheffler János is ilyen! Azért is fontos számunkra, hogy legyenek boldogok és szentek, hogy legyen kire fölnéznünk. Hisz sokszor elbizonytalanodunk, hogy talán nem is tudnánk olyan jó keresztények lenni, mert nehéz betartani a parancsokat, nehéz szeretetben élni... De az Egyház azt mondja, hogy voltak, akiknek ez sikerült! És milyen jó végiggondolni Scheffler János életét, hogy igenis meg tudta valósítani. Azért fontosak a szentek, mert példaképek. De van egy másik szempont is. A szentek, akik Isten boldogító színelátásában élnek, nem távolodtak el tőlünk, a szeretet és az imádság szálai összekötnek bennünket. Imádkozhatunk hozzájuk, és Isten, az ő érdemeikre való tekintettel, kegyelmeket adhat nekünk. Elsősorban lelki kegyelmeket, és néha egy-egy ilyen kegyelem kivirágzik, amire azt mondjuk, hogy csoda.”

„A mai estén, amikor Boldog Scheffler János püspökre emlékezünk, érdemes végiggondolnunk, hogyan valósította meg az életében a Szentlélek ajándékait” – buzdította a híveket Ruppert József, majd igyekezett láttatni a Szentlélek ajándékainak – bölcsesség, értelem, jó tanács, tudomány, lelki erősség, jámborság, istenfélelem – megmutatkozását Scheffler János életében.

A szónok azt ajánlotta a híveknek: érdeklődjenek a tudományok mellett a „szent tudományok” iránt is, olvassák a Szentírást, és törekedjenek a bölcsességre. „A bölcsesség az, amikor az ember a tudását összefüggések rendszerébe állítja, és életprogrammá teszi, a jövőt építi vele. Milyen jó volna kérnünk Scheffler püspök úrtól, hogy járjon közben értünk, hogy mi is bölcsen tudjunk élni – észrevenni a mindennapokban az Isten jelenlétét, és okosan, bölcsen tervezni az életünket.”

Az istenszeretet, a jámborság átjárta Scheffler püspök egész életét – mondta Ruppert atya. Hozzátette: a jámborságot sokszor lenézik, „de ez a keresztény, Istenbe vetett hit kivirágzása. Ha valaki belelapoz azokba a könyvekbe, amelyeket ő írt, amikor két évig kényszerlakhelyre volt ítélve, kiérezi belőlük az igazi, mélyen átélt jámborságot. És akkor hasonlítsuk egy kicsit a magunk életét Scheffler püspök életéhez! Vajon a mi életünket is jellemzi ez a mély istenszeretet, ez a mély jámborság?”

Ruppert József március 9-én ünnepelte pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját. A szentmise végén Schönberger Jenő megyéspüspök köszöntötte őt, virágot és egy képet adott át neki, megköszönve minden jóságát. Ruppert atya aranymisés áldását adta a szatmári közösségre. A kivonulás előtt a papság a püspök vezetésével Boldog Scheffler János síremlékéhez vonult, ahol közösen imádkoztak közbenjárásáért és mihamarabbi szentté avatásáért.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria