Eric Metaxas: Bonhoeffer – Pásztor, mártír, próféta, kém

Mi a helyes magatartás, ha a keresztény közösség kettészakad, egy államhoz hű és az azzal szembenálló félre? Meddig mehet el egy lelkipásztor, ha a pusztulás veszélye fenyegeti hazáját? Mi a szerepe a teológiának egy világégés kellős közepén? Eric Metaxas Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkészről, teológusról írt életrajzából – amelyet az Immanuel Kiadó jelentetett meg – többek között ezekkel a kérdésekkel is szembesülhetünk.

Dietrich Bonhoeffer ikertestvérével, Sabinéval 1906-ben született Breslauban (Wrocław). 1912-ben Berlinbe költözött a család, mert Karl Bonhoeffer, a pszichiáter édesapa meghívást kapott a helyi neurológiai tanszékre. Mivel a család nem volt különösképpen vallásos, meglepődtek, amikor Dietrich 1920-ban azzal állt születi elé, hogy teológiát szeretne tanulni.

Dietrich Bonhoeffer Tübingenben és Berlinben járt egyetemre. 1927-ben doktorált dogmatikából. Disszertációjában arra a kérdésre kereste a választ, hogy mi az Egyház.

Már 1932-ben érezte, hogy Németországban olyan változások vannak készülőben, melyek veszélybe sodorhatják az evangélikus kereszténységet is. Dörgedelmes prédikációiban próbálta felrázni egyházának tagjait: „A német Egyház haldoklik, vagy máris halott” – mondta a reformáció vasárnapján. Két nappal Hitler megválasztása után – ekkor Bonhoeffer huszonhat éves volt – egy rádióműsorban a „félre-vezetőről” beszélt. Az adást megszakították. Különösen annak fényében érdekes Bonhoeffer tisztánlátása, hogy a Német Evangélikus Egyházban Hitler hatalomra kerülését sokan üdvözölték. Emiatt váltak kétfelé az evangélikusok: a Német Keresztények egyetértettek a nácik tevékenységével és támogatták azokat, míg a Hitvalló Egyház – köztük Bonhoeffer – nyíltan szembeszállt Hitlerrel. Ezt erősítette meg a Barmeni Nyilatkozat – szerzője Karl Barth volt –, melyben kijelentették, hogy csak a Szentírásra és az atyák hagyományaira épülő kereszténység lehet hiteles. 1937-től a hitvallókat már nyíltan üldözte a hatalom. A következő években a legfőbb vezetők mellett nyolcszáz papot és aktív egyháztagot tartóztattak le.

A német hadvezetés egy része már 1938-tól úgy látta, hogy Németország éléről el kell távolítani Hitlert. Bonhoeffer a kezdetektől kapcsolatban állt az összeesküvőkkel. Sógora, Hans von Dohnányi – aki aktív szerepet játszott a Hitler-ellenes csoport munkájában – jelentette a kapcsolatot hozzájuk. Bonhoeffer 1940-ben a látszat kedvéért nemcsak a nyílt ellenállással szakított – ezért sok társa azt hitte, Hitler katonai sikerei őt is a másik oldalra állították –, hanem belépett az Abwehrbe (katonai hírszerzés) is. Közben eltiltották a nyilvános beszéd megtartásától és az írástól is, ezért lelkipásztori munkáját levelezés segítségével folytatja. Angliában, Svájcban, Svédországban építette azt az utat, amely Németországot esetleg kivezetheti a háborúból. Mivel a Gestapo bármelyik pillanatban leleplezhette az összeesküvést, a csoport a tettek mezejére lépett. 1943-ban bombát helyeztek el Hitler keleti frontról hazatérő repülőgépére. Mivel ez nem robbant fel, egy öngyilkos merénylet mellett döntöttek. Hitler azonban ezt is megúszta.
Boenhoeffert 1943 áprilisában letartóztatták, lényegében kisebb vétségekért, ugyanis az összeesküvésről ekkor még a Gestapo nem tudott részleteket. Egészen 1944 júliusáig nem változott a helyzete. Ekkor azonban a kudarcba fulladt Valkűr-hadművelet miatt átszállították a Gestapo börtönébe. 1945 februárjában Buchenwaldba került. Áprilisban – ekkor már a birodalmat két oldalról harapófogóba szorították a szövetségesek – néhány társával a flossenbürgi táborig vitték, itt hajtották végre rajta Hitler halálos ítéletét.

Ha nem hal meg fiatalon, akkor Dietrich Bonhoeffer korának meghatározó teológusa lehetett volna. Nem érdekelték a tisztán elméleti teológiai elgondolások. Számára csak annak a hittudománynak volt értelme, amely a keresztény élethez közvetlenül kapcsolódik. Szellemi aktivitása egy pillanatig sem szűnt meg, a börtönben is írt, gondolatait leveleiből ismerhetjük. Ebben az időben úgy látta, hogy a világ mindennek ellenére Isten jó teremtése, melyet „ünnepelni kell, nem csak meghaladni”. Ugyanakkor Etika című főművében azt vallja, hogy csak Krisztusban lehet „halálos csapást mérni a világ felfoghatatlan gonoszságára”.

A görög ortodox felmenőkkel rendelkező szerző kétség kívül alapos munkát végzett. Bár Bonhoeffer életének legérdekesebb szakasza Hitler hatalomra jutásával, szorosan véve a második világháború kitörésével kezdődik, Metaxas az ezt megelőző évekről is bőségesen ír. Így nemcsak az alcímben említett – pásztor, mártír, próféta és kém – alakja bontakozik ki előttünk, hanem egy olyan ember élettörténete is, aki tizennégy éves korától a leghatározottabban a cselekvő kereszténység útját választja. Metaxas igyekszik minden olyan eseményről tájékoztatni az olvasót, mely Bonhoefferre a legcsekélyebb mértékben hatással lehetett. Ilyen volt például az 1924-es római vakáció is, amely megalapozta Bonhoeffer katolicizmus felé nyitott gondolkodását.

A kötet lapjain a Német Evangélikus Egyház belső küzdelmeinek részletei mellett a kor teológiai irányait is megismerhetjük. Talán csak egy gyengéje van a könyvnek. Bár érthető, hogy elfogult Bonhoeffer mellett, mégis jobban kidomborodott volna az ő és társai – köztük a hitvalló keresztények – igazsága, ha ezt ránk, olvasókra bízta volna a szerző. Sokszor ugyanis már eleve ítélkezve ír Bonhoeffer szellemi – és persze fizikai – ellenfeleiről, így azonban elvész a történeti, biográfiai műveknél oly fontos objektivitás. Mindemellett nagy esélye van ennek a műnek arra, hogy – csakúgy, mint külföldön – a kifejezetten sikeres kiadványok közé kerüljön.

Baranyai Béla/Magyar Kurír
a szerző az Új Ember munkatársa

Magyar Kurír