Érseki áldás a göncruszkai templomon

Hazai – 2020. július 20., hétfő | 15:42

Érseki szentmise keretében áldotta meg július 18-án a pályázati és egyházmegyei forrásból felújított templomot Ternyák Csaba egri érsek Göncruszkán.

A hívek régi vágya volt, hogy a templom megszépüljön. 2011 óta keresték a forrásokat az épület külseje, főként a tetőzet felújítására. 2017-ben nyert az egyházközség egy pályázaton, de az összeg kevésnek bizonyult – mondta el Zsova János, Vizsoly plébániai kormányzója, aki 2018 óta szolgál a területen.

A beruházás költsége 76,5 millió forint volt, ennek kétharmadát az egyházmegye biztosította. Így szépülhetett, újulhatott meg az 1851-ben épített, nagy befogadóképességű, Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templom, melyet Ternyák Csaba egri érsek áldott meg ünnepélyesen.

A plébániaközösség ifjú tagja verssel, a képviselő-testület elnöke köszöntővel fogadta a főpásztort, hangsúlyozva, nagyon várta a közösség, hogy ez a munka elkészüljön, a templom ugyanis beázott és homlokzata is omladozott. A testület vezetője Zsova János atyának is köszönetet mondott a fáradozásaiért, és mindenkinek, aki valamilyen módon támogatta a felújítást.

A szentmise kezdetén áldotta meg az épület falait Ternyák Csaba egri érsek.

A főpásztor szentbeszédében kiemelte: az ünnep túlmutat a település határain, itt vannak a környező egyházközségek lelkipásztorai, hívei, eljöttek örülni és hálát adni ezért a csodálatos szép templomért, mely Göncruszkát szebbé teszi, Isten dicsőségére. És ez utóbbi a legfontosabb, hogy az Urat dicsérjük, lelkünket hozzá emeljük, jobbá legyünk, tudjunk újra és újra új életet kezdeni.

A jó és a rossz küzdelme nem rajtunk kívülálló valóság. Önmagunkba tekintve kellő alázattal megtapasztalhatjuk, hogy mi is küzdünk a gonosszal, ami meg akar jelenni újra és újra életünkben, és ez a küzdelem élethosszig tart, mindenkinél. De a Szentírásból is tudjuk, hogy Isten nem bosszúálló, azt akarja, hogy a bűnös megtérjen és éljen, hogy a jó útra térjen. A jónak és a rossznak a határvonala a szívünk mélyén húzódik, s a mi döntésünk, hogy hová állunk egyéni életünkben és közösségeinkben.

Isten türelmes a rosszal szemben is, tudja, hogy a végső győzelem a jóé, de napi sikereket mindig érhet el a gonosz. Figyelnünk kell arra, amit sokszor elvétünk; küzdünk, szabadulni akarunk a rossztól, de lehet, hogy nem találjuk a jó irányt. Szent buzgalmunkban, nagy igyekezetünkben megfeledkezünk arról, hogy a jóra irányítsuk a figyelmünket. A jóval győzzük le a rosszat! Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek ebben. Keresztényként az a feladatunk, hogy életünkbe a jót plántáljuk, öntözzük, hogy növekedjen. S ha máról holnapra jobbak leszünk, adjunk hálát érte! – buzdított az érsek.

Ez a templom kövekből épült, melyeket külső segítséggel tudtunk helyrehozni – hálával tartozunk mindazoknak, akik a pályázati forrást biztosították. Azok a kövek, melyekből az igazi Egyház épül, az élő kövek nem megújíthatóak egyházi vagy pályázati forrásból, az rajtunk múlik – intett Ternyák Csaba. – Legyen ez a templomfelújítás nagyszerű alkalom arra, hogy mi egyenként is megújítsuk életünket az Egyház szentségei, kegyelmi segítsége által.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria