Érték a házasság – A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének közleménye

Hazai – 2020. február 18., kedd | 9:43

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége idén is csatlakozott a házasság hete ünnepségsorozathoz, amely számos eseményével ráirányította a közvélemény figyelmét a házasság és a család fontosságára. A nemzetközi kezdeményezésű programsorozatot 2008 óta rendezik meg hazánkban, minden évben a szerelmesek és házasok védőszentje, Szent Bálint ünnepéhez kapcsolódva.

A keresztény tanítás szerint Isten az embert saját képmására, férfinak és nőnek teremtette, megáldotta őket, és parancsot adott nekik: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet” (1Móz 1,28).

Azáltal, hogy Isten megáldotta az első emberpár kapcsolatát, létrejött a házasság intézménye, a férfi és a nő egymás javát szolgáló, életet igenlő, földi életre szóló egysége. A házasságnak ez az egysége sérül meg, amikor az ember beengedi az életébe az önző önmegvalósításra, az ösztönök kielégítésére való csábítást.

Mindannyian tapasztaljuk a házasságromboló, családbomlasztó hatások jelenlétét, ezért bátorítunk minden jóakaratú embert, hogy Isten eredeti szándéka szerint alakítsa az életét, és álljon ki a házasság és a család védelme mellett. Nem hagyhatjuk, hogy a fiatalokat félrevezesse a hamis korszellem, beszélnünk kell arról, hogy az elkötelezettségben megélt házasság a család minden tagja számára az öröm és a boldogság forrása.

Budapest, 2020. február 17.

a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöksége

Forrás és fotó: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria