Európai püspökök sürgetik a menekültek befogadását a moriai tábort elpusztító tűz után

Kitekintő – 2020. szeptember 11., péntek | 20:59

13 ezer menedékkérő maradt fedél nélkül Leszbosz szigetén, miután szeptember 9-én tűz martaléka lett Európa legnagyobb menekülttábora Moria mellett, ahol eddig is embertelen körülmények között éltek. Az Európai Unió Püspöki Konferenciái Bizottságának (COMECE) elnöke, Jean-Claude Hollerich bíboros korábban maga is ellátogatott a táborba, most cselekvésre buzdít.

A lakókonténerek és a sátrak nagy része teljesen elpusztult a tűzben, az emberek a járdákon, parkolókban, a forgalmas út szélén alszanak, tilos visszamenniük a leégett tábor területére és a városok felé is elzárták előlük az utakat. Odavesztek a segélyszervezetek orvosi rendelői, a gyógyszerek is. Az önkéntes orvosok, ápolók az utcákon próbálnak segítséget nyújtani.

Jean-Claude Hollerich bíboros, luxemburgi érsek, a COMECE elnöke úgy fogalmazott, hogy a moriai tűzeset kétségbe vonja Európa szavahihetőségét és képességét a befogadásra. Hangsúlyozta, hogy a tábor létezése régóta megoldatlan probléma Európában, de senki nem tett semmit. Moria olyan kihívás volt, amellyel az Egyház is kezdettől fogva szembenézett. Miután 2016-ban Ferenc pápa Leszboszon járt, Hollerich bíboros is ellátogatott a táborba, ahol több ezer ember élt tragikus körülmények között. Hozzátette, hogy a Sant’Egidio közösség a humanitárius folyosókkal sokat tett a menekültek szenvedésének enyhítéséért, de sokkal többet kell tennünk közösen, főleg az Európai Uniónak.

Stefan Hesse hamburgi érsek, a német püspöki konferencia migrációs bizottságának vezetője szerint is várható volt egy hasonló katasztrófa. „Németország és Európa kötelessége, hogy véget vessenek a szörnyű helyzetnek Leszboszon, és lehetővé tegyék a védelmet kereső embereknek, hogy emberi módon fogadják be őket… Az Európai Unió államai osztozzanak egyenlően a menedékkérők befogadásának felelősségén” – jelentette ki. Javasolta, hogy ha nem minden állam áll készen erre, akkor azok, akik igen, alkossanak humanitárius koalíciót.

Két nappal a tűzeset után úgy tűnik, Európa kész befogadni a kísérő nélkül Moriában élő kiskorúakat. Ylva Johansson európai belügyi biztos bejelentette, hogy 400 kísérő nélküli gyermeket és serdülőt azonnal elhelyeznek.

A Sant’Egidio közösség nyári, alternatív vakáció elnevezésű kezdeményezése keretében mintegy 150 európai fiatal segített a menekülttábor lakóinak. Monica Attias, a program koordinátora elmondta, hogy a túlzsúfoltság, a Covid-19 megjelenése a táborban már eleve rettenetes helyzetet teremtett, várható volt, hogy valamilyen tragédia történik. Európai összefogásra van szükség, hogy elhelyezzük ezeket a menekülteket – hangsúlyozta. – A humanitárius folyosók nagyon szép példái a befogadásnak, de sokkal több embernek kell segíteni.

A Jezsuita Menekültszolgálat római székhelyének, az Astalli Központnak a vezetője, Camillo Ripamonti atya a Vatican News szerkesztőségének szintén azt hangsúlyozta, hogy európai összefogásra van szükség. Moria mellett a menekülttábor teljesen szervezetlen volt, magukra hagyták az embereket, ráadásul a koronavírus tovább fokozta a nehézségeket. Véleménye szerint az ilyen jellegű befogadóállomások legfeljebb arra lennének jók szükség esetén, hogy az érkezőket pár napra befogadják, amíg el nem dől, hová viszik őket tovább kisebb központokba.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Avvenire; Agensir; Vatican News

Fotó: Vatican News; Avvenire; Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria