Evezz a mélyre – Kortárs keresztény művészeti kiállítás nyílik Tihanyban

Kultúra – 2019. július 16., kedd | 10:00

15. alkalommal mutatkozik be a Kecskeméti Katona József Múzeum kortárs keresztény művészeti gyűjteménye Tihanyban. Az Evezz a mélyre címet viselő tárlat július 19-én nyílik meg a bencés apátságban.

A tihanyi tárlaton látható válogatás keretében a kecskeméti gyűjtemény mintegy nyolcadát, 53 alkotó 56 művét mutatják be. A július 19-én, pénteken 16 órakor kezdődő megnyitón köszöntőt mond Barkó Ágoston OSB, az apátság gyűjteményének felelőse és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere. A kiállítást a gyűjteményalapító kurátor, ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti osztályának vezetője nyitja meg.

„Keresztény, vallásos, szakrális, egyházi és liturgikus művészet. Mikor alapító kurátorként elindítottuk Kecskeméten a Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálékat, tudatos döntés volt a részünkről, hogy az adott lehetőségek közül a legszélesebb kört érintő területet választottuk” – írja a kiállítás beharangozójában ifj. Gyergyádesz László. A keresztény tematika olyannyira meghatározó lett az elmúlt két évtizedben a kecskeméti múzeum életében, hogy  a képzőművészeti gyűjtemény fő tevékenységi és gyűjtőköre éppen ehhez idomult.

Mátyássy László: Evezzetek a mélyre

A 2000. évi „próbatárlatot” követően, az első alkalommal, 2002-ben a keresztre feszítés jelenetét és a legfontosabb szimbólumot, a keresztet választották témának, majd 2005 tavaszán a Genezis őstörténeti részét. A harmadik biennálén, 2006-ban az oltár volt a téma, míg a negyediken Krisztus példázatai. 2009/2010-ben a Jelenések könyve volt az ábrázolandó, megjelenítendő ikonográfiai program, 2013 tavaszán az angyalok, 2015-ben, a hetediken a gyermekek, a gyermekség, 2016-ban pedig a magyar és a magyarországi szentek. A múlt év tavaszán megrendezett kilencedik biennálé alcíme pedig A hét főbűn – Hieronymus Bosch nyomában volt.

„Magyarországon a kilencvenes évekig a fiatalabb nemzedékek legjobbjai a keresztény ikonográfiával szinte nem is találkozhattak, legfeljebb csak egy lehetőleg minél távolabbra tolt művészeti hagyományként, művészettörténeti leckeként, tévesen azt sugallva, hogy itt csupán egy végtelenül elavult, korszerűtlen, további alkotások létrehozására méltatlan területről van szó. A keresztény mitológia azonban mélyebben gyökerezik Európa kultúrájában, gondolkozásmódjában, művészetének történetében és különösen az emberi lelkekben annál, hogy valaha is teljes egészében elveszítse a mindenkor érvényes aktualitását” – vallja a kurátor.

Tóth Szvetlána: Noé bárkája

A kecskeméti gyűjtemény országszerte számos helyen bemutatkozott már egy-egy válogatás keretében, a legtöbbször éppen Tihanyban, ahol immár a 15. tárlatra kerül sor. A kiállítás augusztus 25-ig tekinthető meg, naponta 9–18 óráig a Tihanyi Bencés Apátsági Múzeumban.

A kiállító művészek: Aknay János, Aranyász Zita, Ardai Ildikó, Balanyi Károly, Bardócz Lajos, Bészabó András, Dárday Nikolett, Dobos Éva, Dréher János, Fazakas-Koszta Tibor, Ganczaugh Miklós, H. Barakonyi Klára, Henn László András, Homoki Anikó, Hús Zoltán, Jászberényi Matild, Károlyi András, Katona Júlia, Kecseti Gabriella, Kiss Márta, Kun Éva, Lencsés Ida, Madarászné Kathy Margit, Makkai Márta, Makrai Zsuzsa, Mátyássy László, Oberfrank Luca, Olajos György, Olescher Tamás, Orient Enikő, Orosz István, Osgyányi Sára, Pájer Emília, Penkala Éva, Pistyúr Imre, Prutkay Péter, Rékasy Levente, Ruczek Zsófi, Rudó Anna, Sejben Lajos, Blaise Simon Balázs, Somodi Ildikó, Stefanovits Péter, Szántó István, Szemadám György, Szemereki Teréz, Tóth Csaba, Tóth Szvetlána, Turi Endre, Vásárhelyi Kata, Vén Zoltán, Zalubel István, Zelenák Katalin.

Forrás és fotó: Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Osztály

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria

Dréher János: az első keresztMátyássy László: Evezzetek a mélyreOrosz István: Santo stefano Rotondo IIITóth Szvetlána: Noé bárkájaVén Zoltán: Boldog Özséb