„Ez a világ legjobb helye” – táborok a veszprémi Szaléziánumban

Hazai – 2016. augusztus 11., csütörtök | 10:55

Vakáció, nyári szünet, tíz hét iskola nélkül? Ennek eltöltéséhez nyújtott változatos lehetőségeket idén immár ötödik alkalommal a veszprémi Szaléziánum nyári táboraival.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Június végétől augusztus közepéig hét héten keresztül várták a gyerekeket változatos programokkal a Szaléziánumban, ahol már visszatérő vendégként köszöntöttek sokakat. Ahogy Virág, az egyik résztvevő kislány írta: „Ez a világ legjobb helye.”


A turnusonként hétfőtől péntekig, 8 órától 16.30-ig tartó napközis táborokban egyszerre pihentek és játszva, észrevétlenül tanultak a gyerekek a körülöttünk lévő világról, a múltról és önmagukról. Állandó programként az épületet Rozsdi Rozsdásnak, a Szaléziánum kabalaállatának vezetésével járták végig, bepillantást nyerve a katolikus egyház múltjába és jelenébe.

Az irgalmasság szentéve alkalmából rendezett kiállításban arról tanultak, mit jelent az irgalmasság, és milyen módon tudnak ők maguk is irgalmasak lenni. A gyógynövényekkel és hatásukkal a Halimbáriumban és a gyógynövénykertben tett séta során apró, játékos feladatokon keresztül ismerkedtek. Sümegi Elemér hegedűkészítő mester műhelyében a szakma titkairól, fogásairól hallhattak. A hely adottságait kihasználva nem maradhatott el a gyertyamártás sem. A ház rejtett kincseit játszva kutatták végig, így a legeldugottabb értékeket is megismerték.


A táborozók meglátogatták a Lackó Dezső Múzeumot is, ahol egy avar kori sírt „tárhattak fel”.

Rudi bohóc, azaz Lang Rudolf színművész is több alkalommal látogatott el hozzájuk, magával hozva az „igazság kútját”, amelyen keresztül a népmesék világába merülhettek bele a gyerekek.

A változatos tematikát felvonultató kínálatban helyet kaptak kézműves foglalkozások, kirándulások, társasjátékcsaták, udvari és játszótéri játék, kísérletek, városismeret.

A drámatábor során a Mimi és Liza című mesét állították színpadra, amelyet a hét zárásaként a családtagokból álló közönség előtt be is mutattak a gyerekek.


Idén először a média világába is betekintést kínálnak. A jelenleg is zajló médiatáborban az újságírás, a rádió- és tv-műsorok készítésének kulisszatitkairól lebbentik fel a leplet. A 8-14 éves diákok többek között megismerik, hogyan kell jó cikket írni, mi kell egy jó riporthoz, valamint azt is, mi történik egy élő rádióadásban, vagy hogyan készül egy tv-adás.


A táborok jó hangulatáról, a változatos programokról, a mókáról, kacagásról szakképzett pedagógusok, valamint önkéntes segítők gondoskodtak.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria