Faághy Richárd – Nagy Alexandra: Lélekkalauz nagyböjt minden napjára

Kultúra – 2020. február 27., csütörtök | 19:30

A könyv félig elkészült kéziratát Nagy Alexandra, a Szent Gellért Kiadó szakmai vezetője Ágfay Antal (1956–2005) plébános hagyatékában találta, és az ő szellemében kiegészítette. A lelkipásztornak Faághy Richárd néven több könyve is megjelent a kiadónál, így az Adventi hajnalokon és Az öregkor reménysége című kötetei, több tízezer példányban.

Ez a kis könyvecske a Katolikus Egyház nagyböjti szentmiséinek olvasmányaira épül. Az ezekhez fűzött kérdések és elmélkedő imádságok révén alaposabban elmélyülhetünk a szent negyven nap misztériumában.

Hamvazószerdán megteremtem azokat a belső és külső feltételeket, amelyek a nagyböjt minden napjára megfelelő időt biztosítanak a lelki elmélyedésre. Krisztus segítségét kérem, hogy iránta való hűségemet imádságokkal és jó cselekedetekkel is bizonyíthassam.

Nagyböjt első péntekén szembesülök azzal, hogy mikor bűnök terhelnek és gyötörnek, „nem nagyon merek a keresztre nézni, pedig éppen ilyenkor kell bátran megszólítanom Istent”. Erőt adhatnak ehhez Prohászka Ottokár szavai: Isten „kegyelmet ad mindenkor, hogy minden kísértést legyőzzünk”.

Nagyböjt második hetének szerdáján eltűnődhetünk azon, hogy a földi élet értéke nem abban áll, ha élvezzük a javakat, hanem abban, hogy Istenünk és embertársaink iránt érzett szeretetből teljesítjük kötelességünket, és ezért készek vagyunk áldozatot is hozni. Szalézi Szent Ferenc szerint: „Tegyen bár valaki csodálatos dolgokat a vallás területén, ám ha nem végzi el a mindennapi kötelességeit, rosszabb, mint ha hitetlen lenne.”

A nagyböjti időszak harmadik hetének péntekén feltehetjük a kérdést: Tudom-e aszerint alakítani az életemet, hogy a legfontosabb feladatom a világon az, hogy szeressem Istent és embertársaimat? Világunkban, amely csak a látható, kézzelfogható értékeket ismeri el, hihetetlennek látszik, hogy a legnagyobb érték a szeretet. Didon domonkos rendi áldozópap szerint: „Az élet elmúlik, és nem marad belőle más, mint szeretetünk Isten és embertársaink iránt.”

Nagyböjt negyedik keddjén elgondolkodhatunk azon, hogy gyakran felületes a figyelmünk, és nem akarjuk észrevenni az élet peremére sodródott sorsokat, menekülünk a szenvedő ember látványától. Talán azért, hogy ne kelljen semmit tennünk értük? De hiszen ez pontosan az ellentéte annak, amit Jézus cselekedne a helyünkben! Krisztus ugyanis észreveszi azokat is, akikre az emberek nem gondolnak, és segít nekik. Barsi Balázs OFM így figyelmeztet: „Az Úr követésének egyre bensőbbé válásával párhuzamosan egyre szélesebbre kell tárnunk szívünk kapuját, egészen addig, míg csak magunk kapuvá nem válunk, hogy Jézus rajtunk keresztül léphessen be a világba.” Magunkévá tehetjük Pascal állítását is: „Csak kétféle ember van: az igaz, aki azt hiszi, hogy bűnös; és a bűnös, aki azt hiszi, hogy igaz.”

Nagyböjt ötödik hetének hétfőjén végiggondolhatjuk, hogy a megváltás Jézus áldozatának eredménye, a mi feladatunk elfogadni ezt a kimondhatatlan ajándékot, és úgy élnünk, hogy viszonozzuk Megváltónk szeretetét. Ricarda Huch német írónő vallja: „A kereszténység nem történelmi korszak; Krisztus minden kor számára született. Nem használ sem zsebórát, sem karórát. Ő örökkévaló.”

A szabadság és a szeretet pedig összetartoznak, mert senki nem örülne annak, ha csak kényszerből szeretnék. Henri Boulad SJ szerint: „A szabadság önmagában nem elegendő érték, nem cél, hanem csak eszköz; ahhoz kell, hogy igazán tudjunk szeretni. Az ember létezésének egyetlen értelme az, hogy megtanuljon szeretni! Ahogy növekszik benned a szeretet, úgy növekszel vele te is!”

Nagyhét szerdáján Chiara Lubich intelmeire érdemes odafigyelnünk: „Olyan emberré kell válnunk, akinek ezen a földön már semmit sem lehet adni, és akitől már semmit sem lehet elvenni; mert egyetlen kincsünk Krisztus.”

Nagypéntek üzenete, hogy a kereszt, amely egykor a szégyen fája volt, Krisztus világot megváltó győzelmének jelévé vált, ezért hódolunk előtte. Felnézünk a keresztfára, „amelyen megszerezte üdvünket Megváltónk”, és átérezzük, milyen nagy volt bűneink váltságdíja. Sienai Szent Katalin a lényeget fogalmazza meg: „Nem a szegek tartották Krisztust a kereszten, hanem a szeretet.”

Húsvétvasárnap, Krisztus feltámadásához kapcsolódóan, Gyökössy Endre ugyancsak hirdeti: „Nem a nyitott sír a csoda. Nem az a feltámadás bizonyítéka, hanem a nyitott szeretet. Az az Istenre, és csak az Istenre, az Atyára jellemző nyitott Agapé, amely mindennek ellenére szeret bennünket.”

Fényeshéten pedig eszünkbe juthat, hogy gyakran nem vesszük észre, hogy Jézus megáll köztünk. Talán máshogy képzeljük el a „nagy és magasztos” pillanatot, pedig a mi Urunk a hétköznapok Istene.

Az apostolok megerősödtek hitükben, ekkor már megértették, hogy inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek. A megalkuvás nemcsak gyengeség, hanem a hit hiányának is a jele.

Mi pedig, ma élő hívők megszívlelhetjük a Nobel-békedíjas egykori ENSZ-főtitkár, Dag Hammarskjöld szavait: „Isten nem fog belepusztulni abba, ha mi nem hiszünk benne; de mi belehalunk, ha életünket nem ragyogja be többé Isten szüntelenül ajándékozó, csodás sugárzása.”

Faághy Richárd – Nagy Alexandra: Lélekkalauz nagyböjt minden napjára
Szent Gellért Kiadó, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria