Fatima csodája – Filmvetítés a Párbeszéd Házában

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Száz évvel ezelőtt, 1917. május 13. és október 13. között a portugáliai Fatimában, az Iriai-völgyben Szűz Mária hat alkalommal jelent meg három kis pásztorgyermeknek, a tízéves Lúcia dos Santosnak és két unokatestvérének, a kilencéves Francisco és a hétéves Jácinta Martónak. A Szűzanya a bűnösökért való imádságot, áldozatot, engesztelést kért a gyerekektől.

Fabrizio Costa filmjében a felesége és élete szerelme, Margarida halála után minden vagyonát szétosztó, s egy apácák által működtetett idősotthon magányába elvonult, matuzsálemi korú Dário de Carvalho idézi fel a történteket, hét évtizeddel a fatimai jelenéseket követően. A három látnokgyermekre két oldalról nehezül nyomás: az egyik a közvetlen környezetük, senki, még saját szüleik sem hisznek nekik. A másik pedig az ateizmusra, az erőszakra és manipulációra épülő politikai hatalom, amely beveti ellenük a lelki terror minden eszközét. Mindezzel szemben áll a gyerekek ösztönösen mély hite, lelki tisztasága. Azzal kapcsolatban, hogy ki hitt nekik azonnal, eszünkbe juthatnak Jézus szavai: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad” (Mt 11,25). Ugyanígy gondolhatunk a nyolc boldogság közül az elsőre: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (uo. 5,3). A három kis látnoknál néhány évvel idősebb, dadogós, enyhén értelmi fogyatékos, de tiszta lelkületű António előtt egyetlen pillanatra sem kétséges, hogy Lúcia és unokatestvérei valóban látták a Szűzanyát.

A film egyik legmegrázóbb jelenete a börtönjelenet. A polgármester embertelen parancsára Lúcia, Jácinta és Francisco kemény bűnözők közé kerülnek, akik először nem is akarják elhinni, hogy ez megtörténhet. Amikor megtudják, hogy mi a gyerekek „bűne”, harsogva kacagnak, gúnyolódnak. Jó heccnek tekintik mindezt, de nem értik. Nagy tekintélyű vezérük, Alfosso fogalmazza meg a helyzet képtelenségét: „Nem is tudtam, hogy a Madonnát látni bűn.” A három védtelen gyermek ártatlansága, lelkük tisztasága és Szűz Máriába vetett megingathatatlan hite, az, hogy a hatalom embere, a polgármester fenyegetőzései ellenére sem hajlandók elárulni, hogy miféle titkokat bízott rájuk a Szűzanya, végül mélységesen meghatja ezeket a bűnös lelkeket, s amikor Lúcia, Jácinta és Francisco a rózsafüzért kezdik el imádkozni, velük együtt imádkoznak, arcukon az egész lényüket felkavaró megrendültség.

A három gyermek nem hazudik, senkinek nem mondanak mást, csak amit láttak, hallottak, vagyis hogy megjelent előttük a Madonna, s beszélt Lúciához. Viselkedésük Péterre és a többi apostoléra emlékeztet, akik a zsidó főtanács előtt, amikor meg akarták nekik tiltani, hogy hirdessék Jézus Krisztust, így válaszoltak: „Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek” (Apcsel 5,29).

Közismert tény, hogy II. János Pál pápa a fatimai Szűzanyának tulajdonította, hogy túlélte az ellene 1981. május 13-án a török terrorista, Ali Agca által elkövetett merényletet. „Egy kéz lőtt, de a golyót egy másik irányította”– mondta a Szentatya. A film végén montázsszerű képsorok elevenítik fel a korabeli történéseket, a lengyel pápa elleni merényletet követő pillanatokat, majd azt a történelmi eseményt, amikor II. János Pál a fatimai Szűzanya oltalmába ajánlja az egész világot. „Attól a naptól kezdve szenvedéseink, gyötrelmeink az istenanya kezében vannak, hála annak a három gyermeknek, akiknek senki sem akart hinni” – mondja az idős Dário de Carvalho. Utolsó szavai pedig minden kor hatalmasságainak mementóul szolgálhatnak: „A Madonna megjelent Lúciának, Jácintának, Franciscónak, hogy alapos leckét adjon a világnak alázatból, és figyelmeztesse a hatalmasokat gőgjükre, a legsúlyosabb bűnre, amely áthatja az emberi cselekedeteket, háborúkat és holokausztot okozva.”

A vetítést követő beszélgetésen Gőbel Ágoston kérdésére, hogy az istenélményeket miként lehet képi nyelven átadni, Török Csaba elmondta: ez nem egyszerű kérdés. Nem véletlen, hogy az ortodoxia a mai napig tiltja a teljes Szentháromság képi ábrázolását, mert szerintük ezzel az ember „oly mértékben rondít bele a misztériumba”, hogy az elfogadhatatlan. Az ortodox testvérek bírálják is emiatt a katolikusokat. Éppen ezért a nyugati ikonográfia is nagyon tartózkodó volt az első ezer évben, az Atyaistennek maximum a kezét mutatta, többet nem, minden más el volt rejtve a legfelső égöv kékes mélységében. Oka van annak, hogy ez később megváltozott. Szemben a keletiek gondolkodásával, a mi képeink elmesélni akarják a történeteket, nem jelenvalóvá tenni. A misztérium nem jeleníthető meg. Azok a hatalmas freskók, melyeket olyannyira szeretünk, elmesélik a történeteket, ezért bukkannak fel a háttérben városok, házak, tájképek, mellékszereplők, állatok, növények. Az alkotók a mesélés logikáját követik, nem akarják úgy megjeleníteni a misztériumot, mint az aranyhátterű ikon, amely kivisz a mesélés logikájából. Arról lehet vitatkozni, hogy a keleti vagy a nyugati módszer jobb-e, de filmek esetében a keleti út majdnem követhetetlen. A mesélésnél azonban könnyen előfordulhat, hogy az emberi történeten hatódom meg, így az isteni, a misztérium mindig egy lépéssel hátrébb szorul. Nem lehet eldönteni, melyik a követendő. Van, aki a keleti úton jár, a misztérium csöndjét és teljes képi elrejtőzését szereti jobban, más viszont a nyugati utat kedveli, a történések elmesélését.

Lázár Kovács Ákos emlékeztetett rá, hogy a világ tele van kettősséggel: férfi-nő, fiatal-öreg, nappal-éjszaka, egészség-betegség, siker-sikertelenség, kétely-remény. A művészettörténetben is folyamatosan jelen van ez a kettősség, így a hallgatás-beszéd kettőssége. S ha már itt tartunk, ne legyünk finnyásak a megtestesüléssel kapcsolatban. Az Úr Jézus sem finnyáskodott, nem utálta a szűzi méhet, megtestesült és ő maga mutatta meg a hitetlenkedő Tamásnak a sebeit, felszólítva, hogy érintse meg az oldalát. Ha pedig mindezt Jézus megcselekedte, a művészet miért ne ábrázolhatná képileg is a megmutatkozó Istent, még ha ez borzasztóan nehéz is? – tette fel a kérdést a filmesztéta. Hozzáfűzte: az alapkérdés nem az, hogy megmutatjuk-e a misztériumot vagy sem, hanem, hogy a szívünkben miként jelenik meg a misztérium. A három, írástudatlan fatimai gyerek számára nem volt kérdéses, hogy megjelent-e nekik Mária és beszéltek-e vele, a hit bizonyossága volt ez bennük. Ha mi is ilyen magától értetődő természetességgel tudnánk találkozni Krisztussal az Eucharisztiában, a gyónásban vagy a mindennapjainkban, akkor mi is a hétköznapok szintjén élnénk meg azt, amit ez a három fatimai gyerek átélt.

Egy hozzászóló hölgy a harmadik fatimai titokkal kapcsolatban tett fel kérdést. Válaszában Török Csaba kifejtette: a Lúcia által XII. Pius pápasága idején kézzel leírt szöveg elérhető fakszimilén és nyomtatásban is, olvasható többek között Michael Hesemann Fatima titkai című, magyarul is megjelent könyvében. A kézírást a Hittani Kongregáció hitelesítette. A 2000-es szentév végére kiderült, hogy II. János Pál pápa a harmadik fatimai titkot beteljesültnek tekinti. A látomásban nemcsak a pápa személye szerepel, hanem körülötte püspökök, papok, szerzetesek, akik kvázi hegymenetben egy lerombolt városon haladnak át, a hegy tetején egy feszület, szárai alatt két angyal, és ahogy haladnak a kereszt felé, nyilakkal és puskákkal lőnek rájuk, kiömlő vérüket az angyalok fogják fel. Emiatt kérdések merülnek fel, lehetséges-e, hogy a harmadik titok beteljesülése még előttünk áll, valami súlyosabb rejtőzhet mögötte, mint a pápa elleni merénylet. II. János Pálnak az ellene elkövetett merénylet dátuma miatt – 1981. május 13-a, Mária első fatimai megjelenésének emléknapja – meggyőződése volt, hogy a harmadik titok őrá vonatkozik. Török professzor emlékeztetett rá: napjainkban ha nem is közvetlenül a pápa környezetében, de világszerte folyamatosan gyilkolnak meg püspököket, papokat, szerzeteseket. Egyúttal figyelmeztetett: Kínával nem szabadna barátkoznunk, mert nyíltan keresztényüldöző rezsim, évente több százan halnak meg vértanúságban a hitükért. A kínai püspöki kar jelentős része átnevelő- és munkatáborban van. Lehetséges tehát, hogy a harmadik titok nem konkrétan a pápa elleni merényletre utal, hanem tágabban értelmezve a mai korszakra, amelyben a világ számos pontján üldözik az Egyházat és a keresztényeket, fizikai létükben is veszélyeztetve őket. A harmadik titok nyelvezete és szimbolikája nagyban emlékeztet a Jelenések könyvére, amikor a nagy üldöztetésből jövők a Bárány vérével mossák fehérre a ruhájukat.

Lázár Kovács Ákos a Jelenések könyvével kapcsolatban rámutatott, hogy a műfaja apokaliptika, mely a végidőkhöz kapcsol mindent, és itt van velünk. Nem hiszünk magunkban, a társunkban, a tanárunkban, a munkatársunkban, szinte senkiben sem. Teológiai tétel, hogy Istent nem lehet kimerítő módon megismerni, ha ezzel próbálkozunk, megsértjük a Teremtő tisztaságát, mert önmagunkhoz alakítjuk, emberformájúvá igyekszünk alakítani a szentháromságos Istent, holott ez misztérium, ugyanúgy, ahogy Jézusnak a kettős, emberi és isteni természete is az. A Fatima csodája című filmről az esztéta úgy vélekedett, hogy nem kiemelkedő alkotás, hasonló a világító műanyagból készült rózsafüzérhez, amelyet csak azért tartunk meg, mert édesanyánk, vagy nagyanyánk imádkozott vele. Sírtunk a nézése közben, de nem azért, mert jó film, hanem mert az a kérdés, amit felvet, rendkívül fontos a hitünk szempontjából. Fatimáról még nem készült művészileg jelentős film, de a hitet érintő más témákban sem nagyon, leszámítva Andrej Tarkovszkij, Robert Bresson és még néhány alkotó filmjeit. A következő ötven-száz évben remélhetőleg megszületnek azok a rendezők, akik majd olyan színvonalú filmeket fognak készíteni Jézus Krisztusról, a keresztény hitről, mint amilyeneket a zene területén Bach vagy Mozart létrehozott.

Török Csaba ezzel kapcsolatban kiemelte az érzelmi megérintettség fontosságát. A Fatima csodájához hasonló filmek nem kiemelkedő művészi értékeik miatt érintenek meg bennünket, hanem mert bennük van egy vagy több személy életének lényeges része, így az a feltétlen, ösztönös és kételkedés nélküli hit, ami ebből a három egyszerű kis fatimai látnokgyermekből sugárzik. Ennek pedig megvan a maga szépsége, amivel szemben nem lehetünk közömbösek. Érzelmileg szükségünk van erre is. 

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír