A Fatimai Szűzanyát ünnepelték Hercegszántón, a világ egyik legnagyobb Mária-szobránál

Hazai – 2016. május 19., csütörtök | 10:00

A fatimai jelenések évfordulóján, a Fatimai Boldogságos Szűz Mária emléknapján, május 13-án Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét a hercegszántói búcsújáró helyen. A szentmise imádságai horvát és magyar nyelven szóltak.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Polyák Imre plébános kezdeményezésére rendszeresen tartanak imaórákat és búcsúkat a Fatimai Szűzanya tiszteletére a vodica-hercegszántói kegyhelyen.

A május 13-i fatimai ájtatosságot – amelyre a környéken élő horvát katolikusok, illetve szerbiai magyarok is eljöttek imádkozni – a falu határában álló monumentális fogadalmi Mária-szobornál tartották.

Spányi Antal a fatimai eseményekről megemlékezve hangsúlyozta: „Ma a világ Fatima felé tekint. Megértette annak lelki-szellemi kisugárzását, a sok millió imádság kegyelmi erejét. Ki tudja, Fatima hány olyan embert képes összefogni, akikből a Szűzanya elé járulva, különleges erővel sugárzik az imádság, akik ezen a napon is lelki egységben imába merülnek a világ számos templomában? »Térjetek meg, és adjátok oda életeteket a Boldogságos Szűznek, mint ahogyan a gyermek az édesanyjára bízza az életét!« – szólít meg minket Fatima.”

A főpásztor megemlékezett Szent II. János Pálról is, aki ellen harmincöt évvel ezelőtt éppen a Fatimai Szűzanya emléknapján követtek el merényletet, és aki egész életét, egyházfői szolgálatát a Szent Szűz oltalmába helyezte. Meggyőződése volt, hogy Mária óvta meg a haláltól. A Szentatya felgyógyulva Fatimába látogatott, hogy megismételje az egyház és a világ felajánlását a Szent Szűznek, s a kegyszobor koronájában rejtette el az életmentő műtét során testében megtalált lövedéket.

„Imádkozzatok és engeszteljetek” – hangzik a Szűzanya üzenete, amikor annyi baj van körülöttünk, és félelemmel, aggodalommal és bizonytalansággal tekintünk a jövő felé. Hogyan alakul majd a mi életünk, Európa jövője? – tette fel a kérdést a főpásztor, majd arra buzdított, Szent Istvánnal és nemzetünk többi szentjével lélekben egyesülve kérjük Máriát, hogy járjon közben értünk. Így születik meg a béke és az egység az emberek szívében és lelkében.

Hercegszántó temploma Polyák Imre atya sokéves szolgálatának és buzgóságának köszönhetően számos értékes ereklyét őriz. Megtalálhatók itt Szent István, Szent Hedvig, Boldog IV. Károly, illetve Szent II. János Pál relikviái, valamint az irgalmasság tanúi közül Szent Fausztina nővér, Szent Albert Chmielowski és Boldog Michal Sopko, továbbá a fatimai pásztorgyermekek, Ferenc és Jácint ereklyéi is.

Az ünnepségen a plébános elmondta, Trianon után jelentősen megnőtt a hercegszántó-máriakerti kegyhelyre látogatók száma. A két világháború között új templom építésén gondolkodtak, hogy az ideérkező zarándokok számára méltó helyet létesítsenek. A 2008-ban készült 11 méter magas Mária-szobor felállítását finanszírozó Vöő Sándor ennek a templomépítő bizottságnak az utolsó élő tagja. 1956-ban kényszerült elhagyni az országot, és azóta is az USA-ban él.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria