Fehér Atyák missziós kezdeményezése Algériában

Kitekintő – 2014. október 2., csütörtök | 18:02

Míg az iskolákban „vizesárok” választja el egymástól a muszlim és keresztény diákokat, addig a Fehér Atyák toleranciahetén egymás megismerésével barátságokat építenek. A Vatikáni Rádió számol be az észak-afrikai országbeli kezdeményezésükről.

A magukat élethossziglani misszióra elkötelező Fehér Atyák gyerekek számára indították el toleranciát építő programjukat Algériában. Rendszeresen tartanak képzéseket, melyre Afrika különböző részeiből hívnak meg diákokat. Egy héten át országuk helyzetét érintő aktuális kérdésekről beszélgetnek, és élményt adó szabadidős programokon vesznek részt. A Fehér Atyák célja, hogy a muszlim és keresztény fiatalok számára lehetőséget adjanak a közeledésre. P. José Cantal kezdeményezésükről beszámolva elmondta, mikor belekezdtek, nem gondolta, hogy működni fog. A negyedik alkalommal megrendezett toleranciahét azonban sikeres volt.

A hét felépítése minden alkalommal ugyanazt a rendszert követi. A témák naponta változnak, az emberi jogok, egymás kölcsönös tisztelete és az ökológia kerül terítékre. Rendszeresen hívnak meg algír vendégeket, akik életükről beszélnek. A nap egy órája az imádkozásé: ez a muszlim és a keresztény fiatalok számára külön-külön teremben történik, majd egy közös beszélgetés zárja az imádság során megélt tapasztalatokról.

Húszas és harmincas éveikben járó fiatalok vesznek részt a toleranciahéten. Eddig Algéria mellett Burundiból, Kamerunból, Guineából és Burkina Fasóból érkeztek résztvevők. A közös élmények során kapcsolat épül ki a fiatalok között, mely alap a tartós barátsághoz. Az egyik résztvevő arról számolt be, korábban el sem tudta képzelni, hogy baráti szálak fűzhetik egymáshoz a keresztény és muszlim fiatalokat. Az iskolákban mintha vizesárok választaná el őket egymástól. Ezen a héten azonban nem a különbségekkel foglalkoznak, melyek elválasztják őket egymástól, hanem lehetőséget adnak nekik, hogy megismerkedjenek. Megtapasztalják, hogy a különbségek miatti feszültségek feloldódnak a barátságos légkörben, és egymás tisztelete harmóniát teremt.

A Fehér Atyák fogadalom nélküli klerikus kongregációját 1868-ban alapította Charles-Martial-Allemand Lavigerie az afrikai missziók számára. Tagjai esküvel kötelezik magukat a halálig tartó missziós munkára. Ma 22 afrikai országban vannak jelen. Missziós tevékenységükben nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy nyelvileg és kulturálisan alkalmazkodjanak a misszionált területhez, így gyors és mély kapcsolatot találnak a nép minden rétegével. Fő céljuknak tekintik a bennszülött klérus nevelését. Segítőjük a Fehér Nővérek kongregációja, melyet szintén Charles-Martial-Allemand Lavigerie, Afrika prímása alapított.

Fotó: Peres-blancs.cef.fr, Africamission-mafr.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria