Fekete Károly református püspök hirdetett igét az egri bazilikában

Hazai – 2016. január 25., hétfő | 12:42

Január 21-én Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét az egri bazilikában. A püspök ezt követően Ternyák Csaba egri érsek meghívására látogatást tett az Egri Érseki Palota – Kulturális, Turisztikai és Látogatóközpontban.

Az ökumenikus együttléten Csizmadia István, a bazilika plébánosa köszöntötte a jelen lévő vendégeket, lelkipásztorokat, hálát adva keresztény elhívásunkért. A szertartáson Tóth Imre, az egri református gyülekezet lelkésze olvasott a Szentírásból, majd Fekete Károly püspök hangsúlyozta: az apostolok közösségének mintájára az új parancsolatok megvalósítása a feladata napjaink emberének is, s ezt a példát kell követnünk az egységben is.

Az első üdvözültek elkerülték a meghasonlást, mert nem voltak gőgösek. A gőgös keresztény saját magát állítja középpontba, túltengő önérzettel, önbecsüléssel. Ezzel szemben a szolgálatok sokféleségének kell jellemeznie bennünket. Szeretünk gyengeségeinkre hivatkozni, arra, hogy a világiasság már „leírta” a kereszténységet, mi vagyunk az utolsók. Ez azonban a kisebbrendűség csapdája. Így felborul az önkorlátozó életközösség rendje, bizonytalanság támad. A törpe és a gőgös lélek is árt, ellene szól annak a parancsnak, hogy „úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” – mondta a szónok.

Majd rámutatott: az első keresztények azt üzenik, hogy a maga helyén mindenki egyformán fontos. Az Isten által rendelt egyensúlynak kell a közösségekben megjelennie, az ősök példáján: megosztottság helyett összefogásra, emberségre, gondoskodásra van szükség. Életközösségre vagyunk teremtve: hol szenvedésre, hol örömre, de csak így érezhetjük az egységesítő erőt, mely nem hamis egyenlősdi. A Krisztushoz tartozás azt jelenti, hogy folytatjuk cselekedeteit, követjük a szolgálatban.

Az apostoli egyház tagjai számontartó szeretettel éltek: érezték, tudták, hogy szükségük van egymásra. Ott van igazi közösség, ahol az „egy” is fontos, ahol utánamegyünk annak, aki távolodik. És nemcsak az ökumenikus imahéten, hanem két imahét között is! Csak az üdvözülők élnek hűségben e földön, s ez a legsikeresebb evangelizáció. Kérjük Istent, hogy ehhez legyen elég kitartásunk, legyünk állhatatosak – fohászkodott Fekete Károly püspök.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria