„Fel akarjuk tárni az igazságot” – Robert Zollitsch érsek sajtókonferenciája

Kitekintő – 2010. március 13., szombat | 11:00

Március 12-én, pénteken 13 órakor, a pápai fogadást követően Robert Zollitsch érsek, a német püspöki konferencia elnöke sajtótájékoztatót tartott a Vatikánban, a Teuton kollégiumban. Ezen elmondta, hogy a pápa rendkívül nagy figyelemmel és mély megrendüléssel hallgatta a német helyi egyházban történt pedagógiai túlkapásokat és szexuális visszaéléseket.

A háromnegyed órás testvéri és baráti magánbeszélgetés során a főpásztor tájékoztatta a pápát azokról az intézkedésekről, amelyeket a német püspöki konferencia hozott a kérdés megoldására. A Szentatya teljes támogatásáról biztosította Zollitsch érseket az intézkedéseket illetően. Freiburg főpásztora hozzátette: a Hittani Kongregáció tanulmányozza az egyes püspöki konferenciák által hozott intézkedéseket a botrányos jelenség leküzdésére. A cél, az érvényben lévő idevonatkozó egyetemes egyházi rendszabályok felülvizsgálata.

A főpásztor ismételten elnézést kért az áldozatoktól. „Fel akarjuk tárni az igazságot” – mondta, akkor is, ha évtizedekkel ezelőtti esetekről van szó. Az áldozatoknak joguk van ehhez. Megerősítette a püspököknek azt a szándékát, hogy együtt kívánnak működni az állami hatóságokkal. Azt javasolják minden egyházi személynek és munkatársaiknak, akik szexuális visszaélést követtek el, hogy önként jelentkezzenek. Az egyházi vezetés jelenti az esetleges visszaéléseket az állami hatóságoknak, kivéve, ha az áldozatok ezt magántitok védelmi szempontok miatt kifejezetten ellenzik. Zollitsch érsek hozzátette, hogy a polgári és egyházi büntető eljárás egymástól teljesen független, nem befolyásolják egymást.

A pápa arra buzdította a német főpásztorokat, hogy haladjanak tovább a megkezdett úton: gyógyítsák be a múlt sebeit és előzzék meg, hogy a jövőben hasonló esetek előforduljanak.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír