Felesleges fogaskerék? – Katolikus filozófusok a kereszténység mai helyzetéről

Kultúra – 2018. július 13., péntek | 21:35

A Herder könyvkiadónál jelent meg az Imádkozni ködben című könyv, amelyben két kiemelkedő katolikus gondolkodó, Hans Joas és Robert Spaemann vitázik aktuális kérdésekről. Görföl Tibor, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola docense, a Vigilia főszerkesztő-helyettese recenzióját adjuk közre.

Nagy keletje van ma az interjúkat és beszélgetéseket tartalmazó könyveknek, ami természetesen érthető: a közvetlen megfogalmazások és az egymásba fonódó kérdések egy-egy témakör árnyalt feltérképezését teszik lehetővé. Az ilyen jellegű kiadványok közül kiemelkedik az a néhány héttel ezelőtt Imádkozni ködben címmel megjelent karcsú kötet, amelyben napjaink két meghatározó jelentőségű katolikus gondolkodója fejti ki véleményét arról, milyen szerepe lehet a hitnek, a kereszténységnek és az Egyháznak a modern viszonyok között. A könyv főként azért tanulságos, mert érzékelhetővé teszi, mennyire különbözőképpen ítélhetik meg a huszonegyedik századot olyan értelmiségiek, akik nyilvánosan hitet tesznek katolikus meggyőződésük mellett, és mennyire sokrétűen vélekedhetnek azokról a kérdésekről, amelyek erőteljesen foglalkoztatják az Egyház belső világát.

A beszélgetésben résztvevő két gondolkodó nem akárki. A kilencvenegy éves Robert Spaemann élettörténete szinte az egész huszadik századot átfogja, a filozófiai etika, az istenkérdés és a politikaelmélet területén egyenesen legendás hatást gyakorolt, s több alkalommal nyilvánosan szót emelt az állatkísérletek, az abortusz és a nukleáris energia ellen. Hans Joas, aki legutóbb 2015-ben tartott előadásokat Magyarországon, s idén tölti be hetvenedik életévét, nemzetközi szinten korunk egyik legtekintélyesebb társadalomtudósa és filozófusa, a világ számos egyetemén oktató professzor, aki számtalan megjelent könyvében főként az emberi cselekvés elméletével, az erőszak és a háború szociológiájával, s nem utolsósorban a vallás társadalmi szerepével és a vallás lényegével foglalkozott. Szemléletmódjuk között sok-sok különbség van (Spaemann a konzervatívok egyik vezéralakjaként, Joas jelentős progresszívként van elkönyvelve), de élethelyzetük és tudományosságuk között a hasonlóság is nagyfokú, hiszen mindketten vallástalan közegben képviselték a kereszténység ügyét, s a vallással szemben erős kételyt tápláló filozófiai és társadalomtudományi környezetben igyekeztek érvényt szerezni a vallás létjogosultságának, sőt szükségességének. Bár nem egyformán ítélik meg Joseph Ratzingert, még a német pápa is összeköti őket: XVI. Benedek felkérésére Robert Spaemann többször is járt Castel Gandolfóban, hogy személyes „továbbképzést” tartson a pápának aktuális etikai problémákkal kapcsolatban, 2012-ben pedig Hans Joas volt az első tudós, aki betöltötte az úgynevezett XVI. Benedek-vendégprofesszori tisztséget a regensburgi egyetemen.

Az Imádkozni ködben olyan cím, amely első hallásra nehezen megfejthetőnek tűnik, valójában azonban konkrét történet húzódik mögötte. Robert Spaemann egy brazíliai egyetemen is tanított, s hajón tette meg az utat a dél-amerikai országba. A háromhetes út során a hajó egy alkalommal sűrű ködbe került. A fedélzeten egy szerzetesnővér rémülten imádkozott, attól félt ugyanis, hogy a rossz látási viszonyok között a hajó könnyen összeütközhet egy másik utasszállítóval. Miután a német professzor felvilágosította arról, hogy aggodalomra semmi ok, hiszen a hajókon már radarok működnek, amelyek minden efféle balesetet megakadályoznak, a szerzetesnővér megkönnyebbülten felsóhajtott, s azt mondta: rohan az elöljárójához, és közli vele a jó hírt, hogy már soha többé nem kell ködben imádkozniuk. A kis történet a technikai eszközöket használó modernitás és a hagyományosan különböző élethelyzetekben Isten segítségéért fohászkodó keresztény hit feszültségére világít rá. Hogyan változik, és milyen életlehetőségekkel számolhat a vallás, ha már senkinek nem kell „imádkoznia ködben”?

Ezen a ponton kezd kibontakozni a két gondolkodó vitája, amelynek során egészen eltérő elgondolásoknak adnak hangot. A beszélgetés három kérdéscsoport köré szerveződik: valóban eltűnésre van-e ítélve a keresztény hit a modern világban, hogyan kell jelen lennie az egyháznak a modern társadalmakban, és milyen fejlemények köthetők XVI. Benedek és Ferenc pápa hivatali idejéhez?

Hans Joas mindenekelőtt azt emeli ki (akárcsak magyarul A hit választása címmel megjelent könyvében), hogy a modernizálódás előrehaladása és a keresztény hit eltűnése között nincs szükségszerű összefüggés, elvégre a legmodernebb országok között olyanok is találhatók, amelyekben a kereszténység jelentősége nem csökken, sőt akár fokozódik is. Gondoljunk csak az Egyesült Államokra vagy Dél-Koreára. Joas szerint a kereszténység társadalmi helyzetével kapcsolatban nem a felvilágosodás a döntő tényező, mivel a felvilágosodás nem szorította ki automatikusan a hitet, és Franciaországon kívül a legtöbb felvilágosult gondolkodó keresztény volt. A döntő kérdés az, hogyan viszonyulnak az egyházak néhány kulcskérdéshez: a nemzet kérdéséhez, a szociális kérdéshez és a demokrácia kérdéséhez. A lengyel katolicizmus virágzása összefügg a lengyel Egyház nemzeti önmeghatározásával, a német evangélikusok hanyatlása pedig nem független attól, hogy Poroszországban ellenségesen viszonyultak a demokráciához. Ezeknek a kérdéseknek nagy szerepük van abban, hogy az emberek elidegenednek-e az egyházaktól, amit Joas egy poroszországi történettel világít meg. Amikor egy amatőr közvéleménykutatást végző lelkész arról kérdezősködött, miért nem járnak az emberek templomba, azt válaszolták, hogy azért, mert nincs rendes ruhájuk, amit felvehetnének. Ennek hallatán a lelkész azonban nem a polgári öltözködési szabályokat változtatta meg, hanem tudomásul vette a szegények lehetetlen helyzetét. Ez a kiváltságosokkal vállalt szövetség hosszú távon pedig végzetes hatással volt az evangélikus közösségre.

Robert Spaemann viszont azt hangsúlyozza, hogy a keresztény hit felesleges fogaskerék lett a modern társadalmakban. Ha egy fogaskerék nem forog együtt a többivel valamilyen gépezetben, elveszíti a funkcióját és a létjogosultságát, a kereszténységgel pedig pontosan ez történt a felvilágosodás után. Isten ugyan ma sem felesleges, emeli ki a filozófus, de ennek belátása sokkal nagyobb erőfeszítést igényel, mint bármikor korábban, mert a technika a legkülönbözőbb területeken kényelmessé és kiszámíthatóvá tette az életet. A vallástalan életforma egyszerűen kényelmesebb, s a kényelemért való versenyfutásban a kereszténység óhatatlanul lemarad vetélytársai mögött. Éppen ezért Spaemann szerint a katolikus Egyház egyik legfőbb feladata, hogy szembehelyezkedjen a korszellemmel. Arra kell emlékeztetnie, hogy az emberiség történelmében nincs egyenes vonalú, egyetlen, homogén fejlődés: több vonatkozásban bekövetkezik fejlődés (ilyen például a kínzás eltörlése vagy a fájdalomcsillapítás), de minden előrelépésnek ára van, amelyet meg kell fizetni. A konzervatív gondolkodók azonban, mond ítéletet szövetségesei fölött Spaemann, különös helyzetben vannak, s az ellentmondás helyett sokszor csak későn kapcsolnak, csak évtizedek elteltével ébrednek fel, s csak ekkor veszik észre, hogy mi is történt időközben.

Hans Joas mást tart fontosnak. Véleménye szerint a hit nem feleslegessé vált mára, hanem választható lehetőséggé alakult. A mai hitnek pontosan az a legjellegzetesebb vonása, hogy tudatában van saját „opcionalitásának”, annak, hogy másféle lehetőségek is vannak. Mi sem beszédesebb, mint hogy vallásszociológiai felmérések keretében a felekezeti hovatartozást firtató kérdésre ma már sokan azt a választ adják, hogy „én normális vagyok”… Joas felvetése szerint azonban egyrészt a választható hit semmivel sem gyengébb, mint a korábbi századok magától értetődő kereszténysége, másrészt annak ellenére, hogy a kifejezett istenhit háttérbe szorul Európában, a szakralitás még nem tűnik el: a fő kérdés az, hogy a mai európai emberek számára a hit helyett mi számít szentnek, minek van feltétlen jelentősége, vagyis milyen értékrendszerek ragadják meg őket.

A két filozófus vitáját végigkísérik az ilyen jellegű feszültségek és szemléletbeli eltérések. Ferenc pápával kapcsolatban Robert Spaemann például a népi vallásosság tiszteletének és spontaneitás érvényesülésének szerencsétlen kettősét emeli ki, Hans Joas viszont arról beszél, hogy az argentin pápa szerencsésen vet számot a mai hit „opcionalitásával” és a vallási sokféleséggel. Természetesen semmi értelme azon töprengeni, hogy a nagy kérdésekben melyiküknek van igaza. Vitájuk olvasása közben inkább azt érdemes tudatosítani, hogy különböző kulturális és egyházi hagyományok talaján ma különböző helyzetképek alakíthatók ki, és az a legfontosabb, hogy kapcsolat legyen közöttük: a mindentudás és a tévedhetetlen látleletadás hamis látszatától csak a sokrétű tájékozódás mentesíthet.

Fotó: Domradio.de

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria