Felkészültek a tanévkezdésre a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium diákjai

Hazai – 2016. szeptember 3., szombat | 14:55

A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumba felvett hallgatók augusztus 25-27. között „bevonótábort” szerveztek, melynek célja a kollégium és az újonnan beköltözők megismerése volt; valamint mentor-mentorált találkozót tartottak augusztus 25-én.

„Én sosem tanítom a diákjaimat, csak próbálom megteremteni a feltételeket, amelyekben tanulhatnak...” (Albert Einstein)

Idén rengeteg roma és nem roma származású fiatal is jelentkezett a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumba, ezek a fiatalok már mind felvételt nyertek a Miskolci Egyetem valamelyik karára. Ez volt az első állomása céljuk megvalósításának, az pedig, hogy ebbe a kollégiumba adták be jelentkezésüket, a következő lépés egy új élet kialakítása felé.

Az együtt töltött három nap folyamán sor került a szakkollégium, a munkatársak és a régi szakkollégisták bemutatására is. Ezen felül rengeteg időt töltöttek együtt, hiszen nagyon fontos része a felvételi eljárásnak az, hogy lehetőség nyíljon az új jelentkezők megismerésére.

Humoros és komolyabb játékok, pszichológusok által összeállított kérdőívek, tesztek mind-mind segítségére voltak a kollégium felvételi bizottságának abban, hogy alaposabban megismerjenek mindenkit. A kollégiumi felvételi bizottságot a vezetőség és a munkatársak együtt alkották.

„Tehetség tanít tehetséget” – ezzel a címmel tartott a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium kortárs mentor-mentorált találkozót augusztus 25-én. Ezen az egynapos találkozón középiskolás fiatalok és barátaik vettek részt az intézmény kortárs mentori programján. A nap folyamán a kollégium ismertetésén túl szó esett továbbtanulási szándékról, érettségiről.

„A fő hangsúlyt arra fektettük, hogy a mi példánk láttán is bizonyítékot kapjanak a fiatalok arra, hogy megéri tanulni, és hiába ütköznek akadályba, akkor is kitartónak kell maradniuk, hiszen mi is így jutottunk el idáig. További sikereiknek mi is a részeseivé akarunk válni, ez is a programunk célja. Segíteni szeretnénk abban, hogy mentoráltjaink tehetsége ne vesszen el, teret és lehetőséget kapjanak annak kibontakoztatására” – írják a szervezők.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria