Felszentelték az orange-i premontrei apátság új templomát

Megszentelt élet – 2021. május 7., péntek | 13:21

Kevin Vann püspök május 4-én szentelte fel a kaliforniai Orange-ban a csornai alapítású Szent Mihály Premontrei Apátság új templomát. A templomszentelési szertartást az interneten is követhették a hívek, bekapcsolódva a közös imádságba.

1950 júliusában hat csornai premontrei szerzetes pap azzal a reménnyel hagyta el Magyarországot, az akkori kommunista diktatúrát, hogy Isten megadja a lehetőséget, hogy tovább éltessék a csornai premontreiek eszményét és örökségét. Két kislétszámú csoportban nyugat felé, Ausztriába menekültek; különböző utakon és módokon, de az ötvenes évek közepére mindannyian az Amerikai Egyesült Államokba kerültek. 1957-től újra együtt, egy kis közösségként működtek Kaliforniában.

Új apátságot alapítottak, és a Gondviselő hivatásokat is adott – annyi új szerzetesi hivatást, hogy szó szerint kinőtték apátságukat. Új templomot, rendházat és iskolát építettek. 1961-ben nyitották meg a csornai apátság orange-i noviciátusát, avagy ahogyan ők nevezték, az Új-Csornát. Az atyamonostor után ezt a rendházat is Szent Mihály védelmébe ajánlották.

Az orange-i premontrei rendházat a szerzetesi kongregáció 1975-ben önálló perjelséggé nyilvánította, 1984-ben a generális apát apátsági rangra emelte.

Az első apát Keresztesy-Parker László volt, aki a nyugatra menekülés előtt a csornai növendékek magisztere volt. A kaliforniai alapítók és a Magyarországon maradt rendtársak között végig megmaradt a jó kapcsolat, és az 1989-ben újrainduló csornai közösség sok segítséget kapott az orange-i Szent Mihály-apátság szerzeteseitől.

1995-ben Keresztesy-Parker László apát korára hivatkozva lemondott, utódjának az amerikai származású Eugen Hayest választották meg, aki azóta is betölti az apáti tisztséget.

Forrás: Csornai Premontrei Apátság

Fotó: Ocregister.com; Stmichaelsabbey.com

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria