Feltárultak a nyíregyházi görögkatolikus székesegyház titkai

Kultúra – 2017. október 24., kedd | 9:00

A Szent Miklós-székesegyházat mutatták be október 16-án az „Értékes Esték” programsorozat keretében. A vendégeket Szocska Ábel nyíregyházi apostoli kormányzó kalauzolta.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az idén 120 éves székesegyház a közelmúltban vált nemzeti értékké és került be a Nyíregyházi Települési Értéktárba. Az estet a Szent Damján Kórus műsora nyitotta meg, majd  Szocska Ábel apostoli kormányzó tartott előadást a főtemplom és a nyíregyházi görögkatolikusok történetéről. Elmondta, a görögkatolikus felekezet története évszázadok óta összefonódik Nyíregyházáéval. A megyeszékhelyen már a 17. században állt egy fatemplom, ami a kutatások szerint görögkatolikus lehetett, azonban a mai kéttornyú templom építése csak a 19. század utolsó éveiben kezdődött. 1897. október 10-én szentelték fel, a szertartást Firczák Gyula munkácsi püspök vezette. A templom 2015, a Nyíregyházi Egyházmegye megalakulása óta székesegyház. Szocska Ábel azt is kifejtette, nagy megtiszteltetés, hogy a templom bekerült az értéktárba, „mert úgy érzem, hogy nagyon sokan, akik eddig is ismertek bennünket, azok talán most még jobban megismerhetnek bennünket, megismerhetik értékeinket, és örülünk, hogy mi is részeseivé válhatunk ilyen formában is Nyíregyházának és a város más értékeinek”.

A templom bemutatásán részt vett Tomasovszki Anita, a helyi települési értéktár bizottság elnöke is, aki elmondta, a görögkatolikusok és belvárosi templomuk fontos értéket képviselnek. „Azért fontos, mert Nyíregyházán nagyon sok görögkatolikus vallású állampolgár él, és a Szent Miklós-székesegyház immár százhúsz éves. Ezt az utókornak tovább kell örökíteni, át kell adnunk, és nemzeti értékként kell kezelnünk” – tette hozzá a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság elnöke.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye; Nyíregyháza.hu

Fotó: Polyákné Tóth Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria