Ferenc pápa a beteg gyermekeknek: A remény a keresztény élet benzinje

A vatikáni VI. Pál terem első soraiban százötven gyermek ült, akik közül sokan a világ perifériáiról érkeztek az audienciára. Jelen volt Mariella Enoc, a kórház igazgatója, Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár és Dieudonné Nzapalainga, a közép-afrikai köztársaságbeli Bangui érsek-metropolitája is. A Szentszék által fenntartott római intézmény ugyanis a bangui gyermekklinika újjáépítésében is közreműködik. A gyermekkórház ezen kezdeményezéséhez csatlakozik Claudio Baglioni zenész, zeneszerző jótékonysági koncertjével, amelyet december 17-én tart a VI. Pál teremben. (A művész karitatív célú fellépésével nemcsak a közép-afrikai gyermekkórházat, hanem a közép-olaszországi földrengés károsultjait is támogatni fogja.)

Ferenc pápa a résztvevőkhöz szólva kiemelte, sokkal több örömmel lehet élni, ha zárt helyett nyílt szívvel élünk. Ezt követően a résztvevők kérdéseire, tanúságtételére reagált. A kórház egyik ápolónője rámutatott arra, hogy munkatársai szabad választásuk alapján dolgoznak az intézményben, azonban a kis betegek és szüleik számára nincs választási lehetőség. Ferenc pápa elismerte, hogy a gyermekek szenvedésére nincsen válasz: „Még Jézus sem adott szavaival választ erre. Bizonyos esetekkel szemben, amelyek akkor történtek ártatlanokkal, akik tragikus körülmények között szenvedtek, Jézus nem prédikált, nem tartott elméleti beszédet. Persze meg lehet tenni, de Ő nem tette. Közöttük élve nem mondta el, hogy miért szenved az ember. Megmutatta azonban az utat, hogyan adjunk értelmet ennek az emberi tapasztalatnak. Nem mondta el, miért szenvedünk, ehelyett szeretettel elviselve a szenvedést megmutatta, hogy kiért ajánlja fel magát. Tehát nem azt, hogy miért, hanem hogy kiért.”

A pápa arra biztatott, hogy fedezzük fel az álmok, az ajándékok, az apró dolgok, az egyszerű köszönetmondás értékét: „Gyermekeinknek ezt tanítjuk, aztán mi, felnőttek nem csináljuk. Kimondani valakinek azt, hogy »Köszönöm!«, gyógyír a remény megfázására, ami egy csúnya, fertőző betegség. A »Köszönöm!« kimondása növeli a reményt, azt a reményt, amelyben – ahogy Szent Pál mondja – megváltást nyertünk. A remény a keresztény élet »benzinje«, amely segít, hogy előrehaladjunk a hétköznapokban.”

A pápa szavai után a kórház egykori betege szólalt meg. A most 27 éves Serena 13 évesen került a római gyermekkórházba. Története betegségekről, visszaesésekről, komplikációkról szól, de legfőképpen a reményről. Serena ma, a nehézségek ellenére, orvosnak tanul. A beszámolót hallva Ferenc pápa úgy fogalmazott, Serena és társainak élettapasztalata arra bátorít minket, hogy megtaláljuk a szépet a kis dolgokban: „Vesztes logikának tűnhet, főleg ma, amikor a látszat mentalitása azonnali eredményeket, sikert és rivaldafényt kíván. Gondoljatok azonban Jézusra: földi élete legnagyobb részét rejtve töltötte; minden sietség nélkül növekedett a családban, nap mint nap tanulva, dolgozva és osztozva szüleivel örömben és fájdalomban egyaránt. A karácsony ünnepe azt üzeni nekünk, hogy Isten nem erősként, hatalmasként testesült meg, hanem törékenyként és gyengeként, mint egy gyermek.”

Olyan időket élünk – folytatta gondolatmenetét a pápa –, amikor egyre inkább leszűkül a tér és az idő. „Mindig csak rohanunk, és kevesebb helyet találunk: nemcsak parkolóhelyet a kocsinknak, hanem olyan teret, ahol találkozhatunk. Nemcsak szabadidőből van kevesebb, hanem a megálláshoz és a találkozáshoz sem találunk időt. Nagy szükség van emberibb időkre és terekre.” Ferenc pápa rávilágított arra, hogy a Gyermek Jézusról elnevezett gyermekkórház az évek során kibővült, más helyszínekkel gazdagodott, hogy újabb teret biztosítson a betegeknek, a családtagoknak és a kutatóknak: „Erről meg kell emlékezni, mert a legjobb ígéret a jövő számára. A szűkös lehetőségek ellenére kitárult a horizont. A Gyermek Jézus kórház figyelmen kívül hagyta a szűkösségeket, számos új teret hozott létre, sok új projektet valósított meg, messze, más földrészeken is. Ez is azt mutatja, hogy a gondoskodás minősége nem pusztán logisztikai szempontoktól függ, hanem a szív nagyságától is. Nagyon fontos, hogy kitágítsuk a szív tereit, aztán a Gondviselés megadja hozzá a konkrét helyszíneket.”

Aki pedig tanulmányai befejeztével úgy dönt, hogy a gyermekkórházban szeretne dolgozni, az előtt álljanak nyitva az intézmény kapui. Ne csak a piacra, hanem a fiatalokra is figyeljenek – figyelmeztetett a pápa. „Az álmokat soha nem szabad elaltatni, itt tilos az altatás! A vasárnapi evangéliumban azt halljuk, hogy olykor maga Isten is az álmokon keresztül üzen. Arra hív minket, hogy valósítsuk meg nagy álmainkat, még ha nehéz is. Arra ösztönöz bennünket, hogy ne hagyjunk fel a jó cselekedetekkel, ne nyomjuk el a vágyat, hogy nagy terveket éljünk meg. Szívesen gondolom azt, hogy Istennek is vannak álmai, ebben a pillanatban is, mindannyiunk számára. Egy álom nélküli élet nem méltó Istenhez, egy fáradt és beletörődött élet nem keresztényhez méltó, amiben lelkesedés nélkül, fásultan eléldegélünk.”

Ferenc pápa arra is felhívta a figyelmet, hogy aki ad, az erős: lehet úgy élni, hogy a birtoklás helyett az adakozás legyen az első helyen. „Lehet úgy dolgozni, hogy főleg a keresetre gondolunk, de lehet úgy is, hogy megpróbáljuk a legjobbat adni magunkból mindenki előnyére. Ezáltal a munka minden nehézség ellenére a közjót erősíti, sőt olykor küldetéssé lesz.” Ferenc pápa fontosnak tartja felismerni, hogy mi az előbbre való számunkra: saját érdekünk és a siker érdekében teszünk-e valamit, vagy pedig szolgálni, adni, szeretni akarunk, minden egyes napot úgy megélve, ahogyan azt az Úr szeretné. „Nem teherként mások vállán, hanem ajándékként élni. Most rajtam a sor, hogy egy kis jót tegyek, hogy elvigyem Jézust, hogy nem szóval, hanem tettekkel tegyek tanúságot róla. Kiléphetek otthonról reggelente úgy, hogy egy kicsit magába zárul a szívem, vagy pedig úgy, hogy kitárom a szívemet, készen a találkozásra, az ajándékozásra.”

Ferenc pápa nyílt szívvel élt életre való felhívását Mariella Enoc szavai is megerősítik – a gyermekkórház „sem a hatalom, sem a profit központja”: „rendkívüli emberek közössége, bátor életeké, életeké, akik életet adnak”.

Forrás: Vatikáni Rádió magyar és olasz szerkesztősége, Baglioni.it

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír