Ferenc pápa áldását adta az Igazgyöngy alapítvány és művészeti iskola tevékenységére

Ferenc pápa – 2017. december 8., péntek | 16:28

L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetője három, mélyszegénységben élő kislánnyal együtt részt vett a december 6-i általános pápai audiencián.

L. Ritók Nóra és a kislányok egy gyerekrajzot adtak át a pápának egy levél kíséretében, amelyben áldását és támogatását kérik a társadalom perifériáján élő gyerekek esélyteremtéséhez. Ferenc pápa kezet fogott velük és magyarul így szólt hozzájuk: „Isten éltessen benneteket!” A levélben beszámolnak az alapítvány munkájáról és azokról a kedvezőtlen társadalmi folyamatokról, amelynek következménye az oktatási szegregáció is.

Az audiencia után a kis csoport fölkereste a Vatikáni Rádiót, és beszámoltak élményeikről, valamint a római gyermekrajz-kiállításról is.


Az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény fő tevékenysége a hátrányos helyzetű gyerekek tehetséggondozása és személyiségfejlesztése; 1999 óta működnek a berettyóújfalui kistérségben. 2010-ben elnyerték a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat Az év civil szervezete díját. Az alapítvány magánadományokból, pályázatokból és a programjaiból befolyó bevételekből tartja fenn magát és a projektjeit.

Az alapítvány 23 falu közel hétszáz gyerekével foglalkozik, akik hetven százaléka mélyszegénységben él. Elsődleges tevékenységük mellett az alapítvány munkatársai figyelmet fordítanak a családok szociális támogatására, a települések életkörülményeinek javítására is. Az egyik faluban, Toldon biobrikettgyártó telepet hoztak létre, amivel sikerült megoldani a téli tüzelőanyag problémáját. Szuno (álom) elnevezésű projektjük keretében a művészeti iskolás gyerekek rajzait a falvak asszonyai hímezik rá párnákra, szatyrokra, melyeket az alapítvány webshopjában árusítanak.

Forrás: Vatikáni Rádió; Wikipédia

Fotó: News.va; L. Ritók Nóra/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria