Ferenc pápa: Az egyház úton van végső célja, a mennyország felé – VIDEÓVAL

Ferenc pápa – 2014. november 26., szerda | 17:26

Az egyházi év utolsó szerdai általános kihallgatásán Ferenc pápa a végső dolgokról, az egyház jövőjéről, az új égről és az új földről tanított november 26-án a Szent Péter téren.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az egyház nem statikus jelenség, hanem a történelem útján halad végső célja, a mennyek országa felé, melynek az egyház itt a földön csírája és kezdete – hangsúlyozta a Szentatya. – Ennek a képnek az értelmezése során az ember megadja magát, hiszen éppen csak megsejtheti a titok ragyogását, mely fölötte áll az érzékeinknek. Önkéntelenül is kérdések születnek bennünk: Mikor lesz ez a végső átmenet? Milyen lesz az egyház új arculata? Mi lesz az emberiséggel? És a teremtett világgal? Ezek a kérdések azonban nem újak, az apostolok is feltették már a kérdést Jézusnak: mikor történnek meg mindezek?

A választ Ferenc pápa először a Gaudium et spes kezdetű zsinati tanításban kereste: „Nem tudjuk, mikor teljesedik be a föld és az emberiség ideje, sem a mindenség átalakulásának módját nem ismerjük. Elmúlik ugyanis a világ bűntől eltorzult alakja, de halljuk, hogy Isten új lakóhelyet és új földet készít, melyben igazságosság lakik, s melynek boldogsága betölti, sőt felülmúlja mindazt a békevágyat, mely feltör az emberi szívekből.”

Íme a cél, ami felé az egyház tart: az új Jeruzsálem, a Paradicsom. Nem annyira helyről, hanem lélekállapotról van szó, amelyben a legmélyebb várakozásaink túláradóan teljesülnek. Isten öröme, békéje és szeretete tölt majd el. Szép dolog erre az égre gondolni! – hangsúlyozta a pápa.

A Szentatya ezt követően a földi és a mennyei egyház kapcsolatáról és közösségéről beszélt katekézisében: „Akik Isten színe előtt vannak, azok közbenjárnak értünk, mi pedig itt a földön a jó cselekedeteket, az imádságot és az Eucharisztiát ajánljuk fel, hogy enyhítsünk azok lelki gyötrelmein, akik a végső boldogságra várakoznak. A keresztény távlatban ugyanis a kérdés már nem az, hogy valaki meghalt-e, vagy sem, hanem hogy Krisztusban-e, vagy nem? Ez az üdvösségünk és boldogságunk meghatározó eleme.”

Harmadik pontként Ferenc pápa a teremtett világnak ez eljövendő új életből való részesedését értelmezte. A szentírás tanúsága szerint a csodálatos isteni terv az egész környező világot érinti – mutatott rá. – Pál apostol tanítja, hogy „a természet, vagyis az egész teremtett világ fölszabadul a mulandóság szolgai állapotából Isten fiainak dicsőséges szabadságára.” (Róm 8,21) Más szövegek az „új ég és az új föld” képét említik abban az értelemben, hogy a teljes mindenség megújul és megszabadul egyszer s mindenkorra a rossztól és magától a haláltól is.

Az ígéret szerint tehát nem a mindenség megsemmisüléséről van szó, hanem az élet, az igazság és a szépség szerinti beteljesülésről. Mindezeket szem előtt tartva gondoljunk csak arra, milyen csodálatos adomány az egyházhoz tartozni! Szűz Mária, az Egyház Anyja segítsen bennünket testvéreink között a reménység és bizalom örömteli jelévé lenni – fohászkodott katekézise végén Ferenc pápa.

* * *

Ferenc pápa a katekézist követően utalt rá, hogy péntektől vasárnapig apostoli látogatást tesz Törökországban. A hívek imáit kérte, hogy „Péter utazása András testvéréhez hozzon békét, őszinte párbeszédet a vallások között, valamint egyetértést a török nemzet számára”.

A fiatalokat, időseket és az ifjú házasokat köszöntve a pápa emlékeztetett rá, hogy vasárnap belépünk az adventi időszakba. „A Megváltó várása töltse el örömmel a fiatalok szívét! A betegek ne fáradjanak bele az Úr imádásába, aki eljön a megpróbáltatások közepette is. Az ifjú házasok pedig tanuljanak meg szeretni az Ő példájára, aki szeretetből emberré lett, hogy üdvözítsen minket” – buzdított a Szentatya.

A szerdai általános kihallgatás végén a pápa az arab nyelvű hívekhez szólt, kiemelve az Irakból és a Közel-Keletről érkezett zarándokokat. „Az erőszak, a szenvedés és a bűn súlyossága arra indítanak minket, hogy mindent Isten igazságosságára bízzunk, aki mindenkit saját cselekedetei alapján ítél majd meg. Legyetek erősek, és kapaszkodjatok az egyházba és hitetekbe! Ezáltal megtisztítjátok a világot a belőletek áradó bizalommal, átalakítjátok a reménnyel, gyógyítjátok a megbocsátással, a szeretettel és a türelemmel, amelyről tanúságot tesztek. Az Úr oltalmazzon és támogasson benneteket!” – üzente a közel-keleti keresztényeknek a Szentatya.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Famiglia Cristiana

Videó: Bonum TV

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria