Ferenc pápa: Az ideológiai gyarmatosítás nevelési rendszereket kényszerít a fiatalokra

Ferenc pápa – 2017. november 23., csütörtök | 18:27

A kulturális és ideológiai gyarmatosításnak mindenkor jellemzője a szabadság megvonása, az emlékezet eltörlése és a fiatalok ideológiai nevelése – hangsúlyozta a Szentatya homíliájában, melyet november 23-án mondott a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmisén.

Minden alkalommal, amikor új kulturális vagy ideológiai diktatúra alakul ki a földön, ugyanaz következik be, mint ami Isten népével történt: gyarmatosítás. Gondoljunk arra, hogy mit tettek a 20. századi diktatúrák Európában, továbbá az ideológiai iskolákra, amelyek belőlük születtek: megfosztották az embereket a szabadságtól, lerombolták a történelmet és a nép emlékezetét, és egy nevelési rendszert kényszeríttek a fiatalokra. Mindig ez történik. Akkor is, ha ezt fehér abrosz mellett teszik. Ismerek egy országot, amely kölcsönért folyamodik, és azt a választ kapja, hogy adnak neki kölcsönt, de az iskolákban ezt és ezt kell oktatni: kijelölik a könyveket számukra, amelyek mindazt eltörlik, amit Isten teremtett; eltörlik a különbségeket és a történelmet, mondván, hogy mától így és így kell gondolkodni. Aki nem így tesz, azt félreállítják és üldözik – hangzott el a pápa tanításában. A Szentatya hozzátette: így történt Európában is, ahol azok, akik felléptek a népirtó diktatúrák ellen, üldöztetést szenvedtek. Megfenyegették, megfosztották szabadságuktól őket, ami a kínzás másik formája.

Az ideológiai és kulturális gyarmatosítás a szabadság elvételével megfoszt az emlékezettől is, „tündérmesévé”, „hazugsággá”, „ósdi dologgá” alacsonyítva azt – mondta a Szentatya. Emlékeztetett a hét makkabeus testvér anyjának alakjára, aki arra buzdítja gyermekeit, hogy tartsanak ki, vértanúság esetén is. Ezzel kiemelte a nők egyedi szerepét a történelmi emlékezet és gyökerek megőrzésében. Meg kell őrizni az emlékezetet – hangsúlyozta Ferenc pápa –, az üdvösség és Isten népének emlékezetét, amely megerősítette az ideológiai és kulturális gyarmatosítás által üldözött nép hitét. Az emlékezet segít legyőzni minden elfajult nevelési rendszert. Emlékezni kell az értékekre, a történelemre és azokra a dolgokra, amelyeket megtanultunk. Az anyára is emlékezzünk, aki kétszer is megszólalt az atyák nyelvén, vagyis dialektusban. Nincs olyan kulturális gyarmatosítás, amely le tudja győzni a nyelvjárást – jegyezte meg a pápa.

A hét makkabeus testvér anyjának „női gyengédsége” és „férfias bátorsága” elgondolkodtat arról, hogy csak a nők ereje képes ellenállni a kulturális gyarmatosításnak. Az anyák és a nők az emlékezet, a nyelvjárás őrzői, akik képesek megvédeni egy nép történelmét és átadni a hitet, amelyet aztán a teológusok értelmeznek. Isten népe sok bátor nő erejének köszönhetően haladt előre, akik át tudták adni a hitet gyermekeiknek, és ők, az anyák voltak azok, akik átadták a hitet a nyelvjárásban.

Az Úr adja meg a kegyelmet az Egyházban, hogy megtartsuk az emlékezetet, hogy ne feledjük el az atyák dialektusát, és hogy legyenek bátor nők az Egyházban – fohászkodott csütörtök reggeli homíliája végén Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria