Ferenc pápa: Az imádság az első és legfőbb „munkaeszköz” a kezünkben!

A Szentatya beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai vasárnap evangéliuma (Lk 11,1–13) azzal a jelenettel kezdődik, hogy Jézus egyedül, elvonulva imádkozik, amikor pedig befejezi, a tanítványok kérik: „Uram, taníts meg minket imádkozni” (Lk 11,1); ő pedig így válaszol: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk…” (Lk 11,2). Ez a szó Jézus imájának a „titka”, az a kulcs, amelyet ő maga ad nekünk, hogy mi is be tudjunk lépni abban a bizalmas kapcsolatba az Atyával, amely elkísérte és megtartotta őt egész életében.

Az „Atya” megszólításhoz Jézus két kérést kapcsol: „szenteltessék meg a neved, jöjjön el az országod” (Lk 11,2). Jézus imája, és így a keresztény ima, mindenekelőtt helykészítés Istennek, engedni neki, hogy kinyilvánítsa szentségét bennünk, és előmozdítani országát, kezdve annak lehetővé tételével, hogy gyakorolhassa szereteturalmát életünkben.

További három kérés egészíti ezt az imát, amelyet Jézus tanít, a Miatyánkot. Ez a három kérés alapvető szükségleteinket fejezi ki: a kenyeret, a megbocsátást és a segítséget a kísértések között (vö. Lk 11,3–4). Nem lehet élni kenyér nélkül, nem lehet élni megbocsátás nélkül, és nem lehet élni Isten segítsége nélkül a kísértések között. A kenyér, amelyet Jézus velünk kéret, a szükséges, és nem a felesleges kenyér; a zarándokok kenyere, az igazi kenyér, olyan kenyér, amelyet nem halmoz fel és nem pocsékol el az ember, amely nem nehezíti el lépteinket. A megbocsátás: mindenekelőtt az a megbocsátás, amelyet mi magunk kapunk Istentől: csak annak tudata tud képessé tenni minket a testvéri kiengesztelődés konkrét gesztusaira, hogy olyan bűnösök vagyunk, akiknek végtelen irgalmasságában Isten megbocsátott. Ha valaki nem érzi magát bocsánatot nyert bűnösnek, soha nem lesz képes megbocsátó és kiengesztelődő gesztust tenni. Ez abból a szívből indul ki, amelyben bocsánatot nyert bűnösnek érezzük magunkat. Az utolsó kérés, „ne hagyj el minket a kísértésben”, annak tudatosságát fejezi ki, hogy milyen a helyzetünk: mindig ki vagyunk téve a gonosz cselvetéseinek és a romlás veszélyének. Mindnyájan ismerjük, mit jelent a kísértés!

Jézus imádságról szóló tanítása két példázattal folytatódik, amelyekben egy barátnak a barátjával, illetve egy apának a gyermekével szemben tanúsított magatartását hozza fel példaként (vö. Lk 11,5–12). Mindkettő arra akar tanítani minket, hogy teljesen bízzunk Istenben, aki Atyánk. Ő saját magunknál is jobban tudja, mire van szükségünk, de azt akarja, hogy azt merészen és kitartóan eléje vigyük, mert így tudunk részt venni az ő üdvözítő művében. Az imádság az első és legfőbb „munkaeszköz” a kezünkben! Kitartóan kérni Istent nem arra szolgál, hogy meggyőzzük őt, hanem hogy erősebbé tegyük hitünket és türelmünket, vagyis azt a képességünket, hogy együtt harcoljunk Istennel a valóban fontos és szükséges dolgokért. Az imádkozásban ketten vagyunk: Isten és én, hogy együtt harcoljunk a fontos dolgokért.

Ezek között van egy nagyon fontos dolog, amelyet Jézus megemlít a mai evangéliumban, de amelyet szinte sosem szoktunk kérni, ez pedig a Szentlélek: „Add nekem a Szentlelket!” Jézus ezt mondja: „Ha ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle!” (Lk 11,13). A Szentlélek! Kérnünk kell, hogy a Szentlélek töltsön el minket! És mire szolgál a Szentlélek? Arra, hogy helyesen tudjunk élni, bölcsen és szeretettel, Isten akaratát követve. Milyen szép imádság lenne az, ha ezen a héten mindannyian azt kérnénk az Atyától: „Atyám, add nekem a Szentlelket!” Szűz Mária kinyilvánítja előttünk létezésével Isten Lelkét, aki teljesen betöltötte őt. Ő segítsen minket Jézussal egyesülten kérni az Atyát, hogy ne világiasan éljünk, hanem az evangélium szerint, a Szentlélek által vezetve!

A Szentatya szavai az Angelus után:

Ezekben az órákban lelkünket ismételten megrendítik a szomorú hírek az elítélendő terror- és erőszakcselekményekről, amelyek szenvedést és halált okoztak. A németországi Münchenben és az afganisztáni Kabulban történt drámai eseményekre gondolok, amelyekben számos ártatlan ember vesztette életét.

Közel vagyok az áldozatok családtagjaihoz és a sérültekhez! Arra hívlak benneteket, hogy csatlakozzatok imámhoz, hogy az Úr mindenkiben jóra és testvéri szeretetre irányuló elhatározásokat ébresszen. Minél leküzdhetetlenebbeknek tűnnek a nehézségek és sötétnek a biztonság és a béke kilátásai, annál buzgóbban kell imádkoznunk!

Kedves testvéreim! Ezekben a napokban nagyon sok fiatal útra kel a világ minden táján, és Krakkó felé tart, ott rendezik meg ugyanis a harmincegyedik ifjúsági világnapot. Szerdán én is elindulok, hogy találkozzam ezekkel a fiatalokkal, fiúkkal és lányokkal, és együtt ünnepeljem velük és értük az irgalmasság jubileumát, Szent II. János Pál közbenjárásával. Kérlek titeket, kísérjetek minket imáitokkal. Már most köszöntöm mindazokat, és köszönetet mondok mindazoknak, akik a zarándok fiatalok fogadásán dolgoznak: számos püspök, pap, szerzetes és világi hívő. Külön gondolok szépszámú kortársaikra is, akik bár személyesen nem lehetnek ott, tájékoztatási eszközökön keresztül követni fogják az eseményt. Mindannyian egyek leszünk az imádságban!

És most köszöntelek titeket, kedves zarándokok, akik Olaszországból és más országokból érkeztetek! Külön is köszöntöm azokat, akik São Paulóból és São João de Boa Vistából (Brazíliából) érkeztek, a cremonai „Giuseppe Denti” kórust, a Piumazzóból Rómába jött kerékpáros zarándoklat részvevőit, akik szolidaritási tevékenységet is végeznek. Köszöntöm a Torino megyében található Valperga és Pertusio Canavese fiataljait: továbbra is igyekezzetek élni és nem csak éldegélni, tengődni, ahogyan pólótokra írtátok!

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok! Kérlek, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír