Ferenc pápa: A betlehem a karácsony igazi jelentésére emlékeztet minket

Ferenc pápa – 2019. december 5., csütörtök | 20:57

Ferenc pápa december 5-én fogadta a Szent Péter téren felállított betlehem és karácsonyfa ajándékozóinak küldöttségét. Hozzájuk intézett beszédében a karácsonyi ünnepkör szimbólumairól, illetve a teremtett világ védelméről beszélt.

Ferenc pápa a VI. Pál teremben találkozott a scurellei és rotzói küldöttség tagjaival. Ez a két észak-olaszországi település ajándékozta ugyanis idén a betlehemet és a karácsonyfát, amelyet a Szent Péte téren állítottak fel, és amely egészen január 12-ig látható lesz.

A trentinói és venetói térségben tavaly ősszel tomboló szélvihar jelentős károkat okozott. A pápa háláját fejezte ki a két önkormányzat vezetőinek, amiért támogatták a karácsonyi szimbólumok ajándékozását. Bátorításáról biztosította a lakosságot, mivel az elmúlt évben a természeti csapás egész erdőket semmisített meg. Ijesztő jelenségek ezek, figyelmeztetések, amelyeket a teremtő küld nekünk, és azonnali hatékony döntéseket sürgetnek közös otthonunk védelmében – mondta a pápa.

Emlékeztetett arra is, hogy csütörtökön délután gyújtják meg a fényeket a fenyőfán, ami a jászollal együtt sok zarándokot vonz majd a karácsonyi ünnepkörben. „Köszönöm, kedves barátaim, ezeket az ajándékokat, és azokat a kisebb fákat is, amelyeket a Vatikán többi helyiségébe küldtek” – fordult a rotzói küldöttséghez a pápa, majd örömének adott hangot, amiért a kivágott fák helyébe negyven fenyőt ültetnek, hogy így visszatelepítsék a 2018-ban súlyosan megrongálódott erdőt. A vörösfenyő, amelyet a pápának ajándékoztak, a remény jele különösen a venetói erdők számára, hogy a lehető leghamarabb megtisztítsák azokat és így megkezdődhessen az újratelepítés.

A pápa fölidézte vasárnapi látogatását Greccióban, ahol Szent Ferenc megalkotta az első betlehemet. Itt írta alá Admirabile signum kezdetű apostoli levelét a jászol jelentéséről, mely hitünk egyszerű és csodálatra méltó jele. Nem szabad elveszítenünk, sőt, tovább kell adnunk ezt a hagyományt gyermekeinknek, unokáinknak. Az evangélium közlésének eredeti módja ez egy olyan világban, amelyik olykor úgy tűnik, hogy fél visszaemlékezni karácsony valódi jelentésére, és eltörli keresztény jeleit, annak csupán banális, kereskedelmi vonatkozását tartva meg.

A farönkök, amelyek a tavalyi esőzések által sújtott területről valók és most a jászol hátterét adják, kiemelik a Szent Család kiszolgáltatott helyzetét, amit azon a betlehemi éjszakán megéltek. „Szűz Mária, aki befogadta Isten Fiát az emberi természet gyengeségében, segítsen minket szemlélni Őt a szenvedők arcában, és támogasson szolidáris elkötelezettségünkben a kiszolgáltatottabb és elesettebb emberek iránt” – fohászkodott végül a pápa, majd áldását adta a jászol és a karácsonyfa ajándékozóira.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria