Ferenc pápa Caffarra bíborosról: Az evangélium hűséges és örömteli szolgálója volt

Ferenc pápa – 2017. szeptember 11., hétfő | 9:45

A Szentatya gyászának adott hangot a bolognai nyugalmazott bíboros érsek halála után. A bolognai érseknek szeptember 7-én küldött részvéttáviratában a pápa kifejezte, hogy osztozik az egyházmegye közösségének és az elhunyt főpásztor hozzátartozóinak fájdalmában.

Ferenc pápa szeretett püspöktestvérének nevezi Caffarra bíborost, szeretettel emlékezik rá, kiemeli az elhunyt főpásztor életében az evangélium örömteli szolgálatát és az Egyház iránti nagy szeretetét. Utal nagylelkű lelkipásztori szolgálatára, valamint emlékeztet arra, hogy a II. János Pál Házasság- és Családtudományi Pápai Intézet alapítója és tanára volt, majd a ferrara-comacchiói főegyházmegye lelkes pásztora, végül pedig a bolognai főegyházmegye gondos és bölcs vezetője lett.

Távirata végén a Szentatya hangsúlyozza: imádkozik és kéri Szűz Mária és Szent Petróniusz közbenjárását, hogy az Úr fogadja be hűséges szolgáját, e kiváló pásztort a mennyei Jeruzsálembe.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ansa.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria