Ferenc pápa déli elmélkedése: A fösvény Zakeust Jézus szeretete teszi jószívűvé!

Ferenc pápa – 2019. november 3., vasárnap | 17:21

November 3-án a Szentatya a vasárnapi evangéliumról elmélkedett: Jézus elfogadása megváltoztatja Zakeust, a vámost. A nagy harácsolót képessé teszi az adásra, az ingyenes szeretetre. Jézus a bűnöst kereső és megmenteni akaró Istent jeleníti meg. Ferenc pápa magyarra fordított beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangélium (vö. Lk 19,1–10) Jézus kíséretébe helyez bennünket, aki Jeruzsálembe tartva megáll Jerikóban. Hatalmas tömeg fogadja, köztük egy Zakeus nevű ember, a „vámosok” feje, vagyis azoké a zsidóké, akik beszedték az adókat a Római Birodalom számára. Nem tisztességes keresete miatt volt gazdag, hanem mert „csúszópénzt” kért, és ez fokozta a feléje irányuló megvetést. Zakeus „szerette volna látni, ki az a Jézus” (Lk 19,3); nem akart találkozni vele, de kíváncsi volt: látni akarta azt az embert, akiről rendkívüli dolgokat hallott. Kíváncsi volt. És mivel alacsony volt ahhoz, „hogy láthassa” (Lk 19,4) felmászik egy fára. Amikor Jézus a közelébe érkezik, felnéz, és meglátja (vö. Lk 19,5).

Ez fontos: az első pillantás nem Zakeusé, hanem Jézusé, aki a sok arc között, melyek a tömegben körülveszik, éppen azt keresi. Az Úr irgalmas pillantása hamarabb elér bennünket, mint hogy rájönnénk, hogy szükségünk van rá ahhoz, hogy üdvözüljünk. És az isteni Mesternek ezzel a pillantásával elkezdődik a bűnös megtérésének csodája. Jézus ugyanis hívja, mégpedig nevén szólítja: „Zakeus, gyere le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom!” (Lk 19,5). Nem tesz neki szemrehányást, nem kezd el „prédikálni”; azt mondja, hogy hozzá kell mennie: „kell”, mert ez az Atya akarata. Az emberek méltatlankodása ellenére Jézus úgy dönt, hogy ennek a nyilvános bűnösnek az otthonában száll meg.

Mi is megbotránkoztunk volna Jézusnak ezen a viselkedésén. Csakhogy a bűnös megvetése és az elzárkózás előle elszigeteli őt, és megkeményíti abban a rosszban, amit önmaga és a közösség ellen elkövet. Ezzel szemben Isten elítéli a bűnt, de próbálja megmenteni a bűnöst, utánamegy, hogy visszatérítse a helyes útra. Aki sosem érezte meg, hogy Isten irgalmassága keresi őt, az nehezen fogja fel azoknak a gesztusoknak és szavaknak a rendkívüli nagyságát, amelyekkel Jézus Zakeushoz közelít.

Ezt az embert gondolkodásmódja teljes megváltoztatására készteti Jézusnak a vele szemben tanúsított elfogadása és figyelmessége: egy pillanat alatt rájön, mennyire nyomorúságos az az élet, amely csak a pénzről szól, mások meglopása árán és megvetésüktől sújtva. De az, hogy az Úr ott van, az ő otthonában, segíti abban, hogy mindent más szemmel lásson, egy kicsit azzal a gyengédséggel is, amellyel Jézus nézett őrá. És az is megváltozik, ahogyan a pénzt látja és használja: a harácsolást felváltja az adás. Úgy dönt ugyanis, hogy vagyona felét a szegényeknek adja, és négyszeresét adja vissza azoknak, akiket meglopott (vö. Lk 19,8). Zakeus felfedezi Jézus segítségével, hogy lehet ingyenesen szeretni: eddig fösvény volt, most jószívűvé válik; szeretett gyűjtögetni, most örömmel osztogat. Mivel találkozik a Szeretettel, és felfedezi, hogy bűnei ellenére szeretik, képessé válik szeretni másokat, a pénzt a szolidaritás és közösségvállalás jelévé tenni.

Szűz Mária nyerje el nekünk azt a kegyelmet, hogy mindig magunkon érezzük Jézus irgalmas pillantását, hogy irgalommal segítségére siessünk azoknak, akik hibáztak, hogy ők is befogadhassák Jézust, aki „azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett” (Lk 19,10)!

A Szentatya szavai az Angelus elmondása után:

Kedves testvéreim!

Fájdalommal tölt el az etiópiai Tewahedo ortodox egyház keresztényei által elszenvedett erőszak. Szeretném kifejezni lelki közelségemet ahhoz az egyházhoz és pátriárkájához, kedves testvéremhez, Abuna Matthiashoz, és kérlek benneteket, hogy imádkozzunk az abban az országban elkövetett erőszak áldozataiért.
Imádkozzunk közösen: Üdvöz légy, Mária…

Szeretném kifejezni őszinte köszönetemet San Severo városának és egyházmegyéjének Pugliában az egyetértési nyilatkozat aláírásáért, melyre október 28-án, hétfőn került sor. Ez lehetővé teszi Foggia körzetében az úgynevezett „Capitanata gettói” idénymunkásai számára, hogy lakóhelyet kapjanak a plébániákon és regisztrálják őket az önkormányzati nyilvántartásba. A lehetőség, hogy rendelkezzenek személyazonosító és tartózkodási okmányokkal új méltóságot kínál számukra, és lehetővé teszi, hogy kiszabaduljanak a szabálytalanság és kizsákmányolás állapotából. Nagyon köszönöm az önkormányzatnak és mindazoknak, akik ezen a terven dolgoztak!

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, rómaiak és zarándokok! Külön is köszöntöm a „Schützen”-nek és Szent Sebestyén lovagjainak történelmi testületeit, amelyek különféle európai országokból érkeztek; és köszöntöm a portugáliai Lordelo de Ouro híveit.

Üdvözlöm Reggio Calabria, Treviso, Pescara és Sant’Eufemia di Aspromonte csoportjait; a most bérmálkozott modenai fiatalokat, a petosinói fiatalokat a bergamói egyházmegyéből, valamint a Viterbóból kerékpáron érkezett cserkészeket. Köszöntöm a spanyolországi Hakuna mozgalom tagjait.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek. Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria